BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Erste volt a legaktívabb

Áprilishoz képest csökkent ugyan a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacának forgalma, ám a tavalyinál több mint 50 százalékkal több papír fordult meg a parketten.

2004. június 1. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Májusban a Budapesti Értéktőzsdén tevékenykedő brókercégek 554 milliárd forintnyi azonnali részvényügylet megkötésénél segédkeztek. A duplikált adat áprilishoz képest enyhe – 6 százalékos – forgalomcsökkenést jelez, ám közel 50 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A forgalom ekkora megugrásában a megnövekedett befektetési kedv mellett jelentős szerepet játszottak a magasabb árfolyamok, hiszen míg egy éve a BUX 8 ezer pont környékén hullámzott, addig az elmúlt hónapot annál közel 50 százalékkal magasabban 11 ezer pont felett töltötte a mutató. (Mindeközben a kötésszám az egy ével korábbi 129 ezerről 152 ezerre emelkedett, az egy kötésre jutó összeg most májusban 3,63 millió forint volt.) Az elmúlt hónapban a napi átlagforgalom meghaladta a 13,8 milliárd forintot. Ez a szint azonban várhatóan nem tartható sokáig, a meleg megérkezésével párhuzamosan ugyanis a Budapesti Értéktőzsdén is rendre beköszönt az uborkaszezon.
A brókercégek azonnali piacon bonyolított részvényforgalma alapján összeállított listát immár egy éve az Erste vezeti. Az osztrák tulajdonú brókercég dominanciája megkérdőjelezhetetlen – egymaga közel kétszer annyi forgalmat bonyolított le, mint az utána következő két társaság. A dobogó második fokára – igaz az egy hónappal korábbinál némileg alacsonyabb forgalommal – a Cashline állhatott, a harmadik ezúttal is a Concorde lett. A tőzsdében több osztrák pénzintézettel és a Wiener Börsével karöltve többséget szerző HVB forgalma az egy hónappal korábbi 58 milliárd forintról 67 milliárdra emelkedett, amellyel a lista negyedik helyét foglalhatta el. A K&H Equities egyelőre nem tudta kiheverni a Kulcsár-botrány következményeit, a valaha a lista élén álló brókercég májusban csak az ötödik lett.
A tőzsde forgalmának legnagyobb részét továbbra is a részvények adják. Állampapírból mindössze 27 milliárd forintnyi cserélt gazdát a BÉT-en, egyéb hitelpapírból pedig 35 milliárdnyi forgott. A minden bizonnyal utolsó spekulációs hullám a kárpótlási jegyek forgalmát az egy hónappal korábbi 266 millió forintról 335 millió forintra dobta meg.
A származékos piacon továbbra is élénk volt az üzletmenet, határidős részvénykontraktusokból az egy hónappal korábbinál mintegy 5 százalékkal több, 175 milliárd forintnyi cserélt gazdát. A piac legnagyobb részén négy brókercég a Cashline, az Erste, a Buda-Cash és a Takarékbank osztozik. A határidős BUX-kereskedelem terén ezúttal is a Buda-Cash bizonyult legaktívabbnak.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet