A BÉT által szervezett Tőzsdeképes Cégek Klubja keretében tegnap a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Freesoft mutatkozhatott be a szélesebb nyilvánosságnak. A börzére menetellel kapcsolatban eddig az 1990-ben alapított cég tűnik a legelszántabbnak és legfelkészültebbnek, a Freesoft tervei szerint ugyanis még a nyáron bevezethetik részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére. A társaság bevezetési tájékoztatója már elkészült, azt napokon belül benyújtják jóváhagyásra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, s amint kezükben lesz a felügyeleti engedély, megkezdődhet a bevezetési procedúra - mondta el a sajtótájékoztatón Vaspál Vilmos, a társaság vezérigazgatója.
A Freesoft elsősorban szoftverfejlesztéssel és -implementálással foglalkozik, magyarországi referenciái közé tartozik többek között az Országos Egészségbiztosító taj- és bszj-rendszerének kidolgozása, az APEH-rendszer egyes elemeinek kidolgozása vagy például az Országos Nyugdíjbiztosítási Intézet archiválási feladatainak megoldása. Külföldön leginkább régi rendszerek migrációjával szerzett elismerést a cég, mely területre a jövőben is komoly hangsúlyt szeretne fektetni.
A Freesoft tavaly 634 millió forint árbevétel mellett 42 milliós EBIDTA- és 15 millió forintos adózott eredményt mutatott ki, az idei tervekben 820 milliós árbevétel és 120 millió forintos EBITDA-eredmény szerepel. A társaság jelenlegi alaptőkéje 1,05 milliárd forint, a részvények 90 százaléka a menedzsment, a maradék 10 százalék egy pénzügyi befektető kezében van. (A Freesoft egy befektetőcéggel történt összeolvadás után csak a közelmúltban alakult részvénytársasággá, ám a házasságnak köszönhetően jelentős készpénzállománnyal rendelkezik.)
Ahhoz azonban, hogy a jelenlegi növekedési ütem fenntartható legyen és a Freesoft hazai és nemzetközi szinten egyaránt ismertté váljon, egyre aktívabban kell megjelennie a társaságnak. A cég a piacszerzést akvizíciók útján képzeli el, a nyilvános kibocsátás során a Freesofthoz kerülő új forrásokat is erre használnák fel. A nyilvános kibocsátás alaptőke-emeléssel egybekötve történik, a társaság legalább 50 ezer darab (50 millió forint névértékű) új részvényt bocsát ki. A papírokat 180 százalékon, azaz 1800 forinton jegyezhetik majd le az érdeklődők. Az alaptőke-emelésnek felső határt nem szabtak, egyetlen korlátozás - elkerülendő, hogy valamely befektető azonnal átvegye az irányítást a cégben -, hogy egy jegyző maximum 250 millió forintnyi névértékű részvényt jegyezhet. A menedzsment nem használja fel exitre a tőzsdei bevezetést, részvényeit továbbra is megtartja - hangzott el a sajtótájékoztatón. A kibocsátás vezető forgalmazója az Equilor lesz, jegyezni a brókercég irodáiban, valamint a Concorde-nál lehet majd.
