Pénteken tette közzé a Humet Rt., hogy a hitelezői követelések elől pénz híján csődvédelembe menekül. A társaság részvényeinek kereskedését aznapra a tőzsde fel is függesztette, így a cég papírjainak mélyrepülése csak hétfőn kezdődhetett el. Mint az várható volt, a papír árfolyama a hét első kereskedési napján rögtön a B kategóriás részvényekre megszabott 20 százalékos limittel zuhant, ám látszott: ennél jóval alacsonyabban is akadnak a papírnak eladói. Lerövidítendő a mélyrepülés időszakát, a tőzsde úgy döntött, kedd reggel tíz óráig felfüggeszti a papírok kereskedését, ám utána eladási és vételi limit nélkül engedi vissza a részvényeket a parkettre. A zuhanás, amely alapesetben a 20 százalékos limit miatt napokig elhúzódott volna, tegnap így pár perc alatt lezajlott, a Humet-piac nyitása után a részvény jegyzése szinte azonnal 52 százalékkal, 25 forintra zuhant. Meglepő módon azonban ezen a szinten is voltak néhányan, akik úgy érezték, érdemes tulajdonossá válni a gyakorlatilag semmiféle tárgyi vagyonnal nem rendelkező társaságban, s a nap hátralévő részében a kurzus már emelkedni tudott. A piac zárásakor a részvényeket hétfői áruknál 27 százalékkal alacsonyabban, 38 forinton jegyezték.
