BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csődvédelembe menekült a Humet

Bekövetkezett, ami már sok-sok hónapja is elkerülhetetlennek tűnt: fizetésképtelenséget jelentett a Humet. A cég csődvédelembe menekült, s azt reméli, sikerül megegyezni hitelezőivel.

2004. május 23. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tizenegy százalékkal zuhant a Humet részvénye pénteken, miután a cég közgyűlésén csődöt jelentett. Az elmúlt három évben igen tetemes veszteséget felhalmozó társaság tegnap hitelezői elől kénytelen volt csődvédelembe menekülni. A cég kálváriája idestova négy éve, a sikertelen amerikai hódítással kezdődött. Az FDA-engedély megszerzésére több száz millió forintot fordított a Humet, ám az amerikai piac az első évben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; később a terrortámadások miatt megnehezültek a szállítások, illetve az APEH vádjai miatt idehaza defenzívába kényszerült a társaság. A fiktív számlázás gyanúja következtében hazai megrendelői nagy részét is elvesztette a Humet, így nem térülhetett meg a fogyaszthatóbb formájú Humet-termékek kifejlesztésébe invesztált pénz. A cég árbevétele igen alacsony szinten stagnált, miközben veszteségei egyre duzzadtak.(2002-ben több mint 600 millió forintnyi mínuszt mutatott ki). A cég számára ezek után a lehető legrosszabbkor jött a balul sikerült részvénycsere. Az átlagos tőzsdei társaság életében különösebb zökkenők nélkül lezajló tranzakció során a cég több mint 150 millió forint tartozást halmozott fel, melyet mind a mai napig nem sikerült kiegyenlítenie. A részvénycserekor keletkezett, mostanra rég lejárt tartozások nagyságát a Csucska Elek Alapítvány segítségével sikerült ugyan 100 millió forint alá csökkenteni, ám ezzel nem hárult el a felszámolás veszélye, így a cég jobb híján pénteken a csőd bejelentése mellett döntött.
A Humetet megmenteni hivatott legutóbbi tőkeemelés során a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges összegnek csak a töredéke gyűlt össze, így a társaság pénteki közgyűlése inkább érvénytelennek nyilvánította a feltőkésítési kísérletet.
A csődvédelem a cég elnöke szerint valamivel több mint száz napot biztosít a társaság számára a hitelezőkkel való megegyezésre. (A Humet kinnlevőségei december 31-én megközelítették a 250 millió forintot, e mellé jön majd az egyelőre nem jogerős, 134 milliós adóhátralék). A Humet azonban pénz híján csak részvényeket tud felajánlani a hitelezők számára. Az alku során szükséges részvények előteremtéséhez a jelenlegi részvényszám megháromszorozására(!), azaz 7,2 millió új részvény kibocsátására kapott felhatalmazást az igazgatóság, árkorlát nélkül. (Az egyetlen határ a 6 forintos névérték). A hitelezők részvényekkel történő kielégítésével már többször sikertelenül próbálkozott a Humet - igaz, korábban 360 forintért kínálta a papírokat, s most ennél jóval alacsonyabbra is mehet a remélt megegyezés érdekében.
A Humet tehát a csődvédelemnek köszönhetően száz napig még minden bizonnyal elvegetál, ám ez jó eséllyel nem több, mint ez elkerülhetetlen felszámolás további halogatása.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet