BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nehéz döntések várnak a Humet közgyűlésére

2004. május 20. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma folytatódik a Humet egy hónapja felfüggesztett éves rendes közgyűlése. A plénumra nehéz döntések várnak, a cégnek ugyanis július 1-ig több mint 220 millió forint tartozást kellene törlesztenie. Erre azonban, úgy tűnik, nem sikerült előteremteni a pénzt, a mostani tőkeemelés során ugyanis csak 160 millió forintot ajánlottak fel - tudtuk meg Civin Jánostól, a társaság elnökétől.
A Humet adósságainak felduzzadása két okra vezethető vissza. Egyrészt a társaság immár másfél éve görgeti maga előtt az úgynevezett 36 forintos részvényesekkel szemben fennálló mintegy 80 milliós tartozását, amit legkésőbb július 1-ig mindenképp rendeznie kell. (Ennek törlesztésére még elő tudta volna teremteni a cég a szükséges összeget, hiszen a márciusban elhatározott, és április elején lebonyolított tőkeemelés során közel 150 millió forint összegyűlt, ám a pénzt nem fogadta el a társaság).
A másik ok, hogy a Humet április végén megtartott közgyűléséig lezárult a fiktív számlák után kutakodó adóhatósági vizsgálat. Fiktív számlákat ugyan nem találtak, de megállapították, a cégnek 134 milliós adóhátraléka van. Az így felgyülemlett összesen mintegy 220 millió forintos tartozás kiegyenlítésére a mostani - sokféle csábító kedvezménnyel összekötött - tőkeemelés során összekalapozott 160 millió forint nem elegendő, így erősen kérdéses, érdemes-e elfogadni a pénzt, aminek sorsáról egyre inkább úgy tűnik, a végrehajtó döntene majd.
Öröm az ürömben, hogy tovább folytatódhat a Humet APEH ellen jó hírnév megsértése miatt indított pere, amelyet korábban a bíróság felfüggesztett. Civin János azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: az adóhatóság megsértette a cég jó hírnevét, egy ilyen határozat ugyanis alapja lehetne egy vagyoni kártérítési pernek is.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet