A Fotex már a tavalyi esztendőben is pusztán egyszeri tételeknek köszönhetően volt nyereséges, azok nélkül – történetében először – veszteséggel zárt volna. Komolyabb irányváltás híján ez az idei első negyedévben be is következett. A rossz teljesítmény oka, hogy a társaság meghatározó tagjai nem hozzák korábbi formájukat. A Keravill már hosszú ideje nem képes felvenni a versenyt az országba betelepült diszkont elektronikai áruházakkal, a cég bevételei tavalyhoz képest 63 százalékkal csökkentek, s az áruházlánc a költségtakarékosság ellenére veszteséggel zárta a tárgyidőszakot. A Fotex zászlóshajójaként emlegetett Ajka Kristály sem sok jóval örvendeztette meg a tulajdonosokat. Árbevétele ugyan szerény mértékben emelkedett, ám a dollárárfolyam változása kedvezőtlenül hatott a cégre, amely így üzemi szinten ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A Domus árbevétele az IKEA-val és a KIKA-val folytatott árverseny következtében 8,6 százalékkal csökkent, eredménye 6 millió forinttal lett rosszabb, mint egy évvel korábban.
Csoportszinten a Fotex árbevétele 15,8 százalékkal, tízmilliárd forint alá csökkent. A értékesítés közvetlen költségei ennél némileg nagyobb mértékben, a közvetett költségek pedig kisebb mértékben estek, így a társaság a tavalyihoz hasonló 410 millió forintos üzemi veszteséggel zárta az elmúlt három hónapot. A pénzügyi műveletek viszont kevesebbet hoztak a konyhára, mint az elmúlt évben, így a Fotex adózott vesztesége 24 százalékkal, 380 millió forintra emelkedett.
