BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jól kezdte az évet a Synergon

Szerencsére nem ott folytatódott a Synergon idei éve, ahol a tavalyi abbamaradt. A másfél milliárd forintos veszteséget hozó esztendő után a cég az idei első három hónapban már nyereséges működésről számolhatott be.

2004. május 12. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Komoly terhektől megszabadulva vághatott neki az idei évnek a Synergon Rt., ami már meg is látszott első negyedéves eredményén. A cég, amely a tavalyi utolsó kilenc hónapot veszteséggel zárta, a március 31-ig tartó időszakban már nyereséget termelt, adózott profitja megközelítette a 80 millió forintot.
Pedig a várva várt piaci fellendülés még mindig nem következett be, s ezen a téren az idén sem számít komoly változásra a társaság. Az első negyedéves árbevétel ennek megfelelően stagnált, s akárcsak egy évvel korábban, 5 milliárd forint körül alakult. Egyre gyengébben muzsikálnak a leányvállalatok, az anyavállalat a csoport árbevételének már 81 százalékát adta, forgalma meghaladta a 4 milliárd forintot. (Ehhez a friss szerzemény Atos Origin mintegy 160 millió forinttal járult hozzá.) A cseh leányvállalat, az Infinity egyre kisebb részét adja a társaság árbevételének, míg valaha a cég forgalmának közel 40 százaléka Csehországból származott, addig az első negyedévben már alig 16 százalék érkezett onnan. A Span árbevétele ugyan 60 százalékkal emelkedett, ám a horvát leány továbbra is veszteséget termel.
A társaság a hangsúlyt elsősorban a profitabilitás és fedezet növekedésére helyezte - és helyezi az idén is -, így az árbevétel stagnálása nem érte meglepetésként a piacot. A nettó fedezet javítása azonban nem sikerült, a mutató forintban számolva 4 százalékkal esett vissza tavalyhoz képest. Az egyéb működési költségek így jelentősen csökkentek, mivel tavaly év végén a társaság komoly tehertől szabadult meg, amikor előrehozta a goodwill-értékcsökkenés elszámolását, s így ez a korábban meghatározó tétel most már jóval kevésbé nehezedett rá a társaság eredményére. Mivel sem a pénzügyi eredmény, sem rendkívüli tételek nem befolyásolták már jelentősen a cég eredményét, így a Synergon közel 80 millió forint adózott eredményről adhatott számot.
Az idei év egészét tekintve a társaság menedzsmentje 80-120 millió forintos adózott eredményre számít. A becslés meglehetősen visszafogott, hisz annak legnagyobb részét a cég az első negyedévben már le is tudta.
Hogy ebből az következne, hogy a cég a második és a harmadik negyedévet veszteséggel zárja, a társaság életében mindig erős negyedik negyedév pedig a pozitív tartományba lendíti az eredményt, Czakó Ferenc, a társaság elnöke sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. (Az eredménybecslés a menedzsment szerint óvatosan kezelendő. A becslést a vezetőség konzervatív szellemben készíti, így nem kizárt, hogy komoly meglepetést okoz majd év végére a cég.) A Synergonnál továbbra is napirenden van az akvizíció kérdése, sőt a korábbiakkal ellentétben a célpontot immár egyetlen országban, Szlovákiában keresik. A bevásárlást azonban nem szeretnék elsietni, nehogy a drágán vett cég goodwill amortizációja - akárcsak az elmúlt években - súlyos teher legyen.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet