Akárcsak a vezető európai indexek, a BUX sem igazán tudta eldönteni a hét utolsó kereskedési napján, merre is vegye az irányt. A délig csütörtöki záróértéke közelében hullámzó mutatót azonban dél után nem sokkal magával rántotta a hirtelen zuhanni kezdő OTP, s miután az eladási hullám a többi blue chip piacára is begyűrűzött, semmi sem állíthatta meg. Az index a kereskedés végén csütörtöki értékénél 1,7 százalékkal alacsonyabban 10 730 ponton állt. A forgalom meghaladta az elmúlt hét átlagát, hiába volt péntek, közel 16 milliárd forintnyi részvény fordult meg.
Rosszul sikerült az elmúlt hónap az OTP-tulajdonosok számára. A négy hete még 4400 forint közelében lévő részvény szinte megállás nélkül lefelé tartott, s a pénteki 2,3 százalékos zuhanást követően már csak 3728 forintot ért. A Matáv sem örvendeztette meg tulajdonosait, jegyzése közel 3 százalékos zuhanást követően 861 forintra esett. Nyolchavi mélypontra zuhant a Richter kurzusa, amelynek szinte egész nap erős támaszt nyújtott ugyan a 20 ezer forintos határ, ám a zárás előtt alig fél órával nem bírta már tovább a rá nehezedő nyomást. Pillanatok alatt csütörtöki értékénél 2,3 százalékkal alacsonyabbra, 19 550 forintra zuhant.
A legstabilabbnak a Mol bizonyult, az olajipari részvény a nap legnagyobb részében csütörtöki ára és a 8 ezer forintos határ felett forgott. A kereskedés vége felé aztán itt is megjelentek az eladók, 7950 forintra szorítva a jegyzést.
A kárpótlási jegy újabb 3,3 százalékkal magasabbra, 1240 forintra kapaszkodott.
