BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Látványos bessz Nyugat-Európában

Tavaly év eleji napokat idézett a nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtöki teljesítménye: a mutatók fék nélkül zuhantak lefelé. A dráguló nyersolaj miatt csatlakoztak hozzájuk a New York-i mutatók is.

2004. május 6. csütörtök, 23:59

A rendkívül magas olajár miatt már csütörtök délelőtt lefelé mozdultak a vezető részvényindexek a kontinensen, az igazi szabadesés azonban csak délután következett be, amikor az ECB ismét nem volt hajlandó lendíteni az eurózóna gazdaságán a két százalékon álló alapkamat csökkentésével. A mérséklődésben az Allianz papírjának kurzusa állt az élen, a társaság első negyedéves teljesítménye ugyanis alaposan elmaradt a bázisidőszakitól. A Sodexho-részvény azonban még a német biztosítón is túltett, az élelmezési csoport ugyanis lefelé módosította idei eredményelvárását.
A DaimlerChrysler részvénye is lejtőre került, mivel a befektetők nincsenek elragadtatva a gondolattól, hogy Jürgen Schrempp még 2008-ig a cég élén marad. A BNP Paribas árfolyama annak ellenére is mélyre zuhant, hogy a pénzintézet minden téren felülmúlta az elemzői várakozásokat az első negyedév során. Londonban a Footsie zsugorodása viszonylag mérsékelt volt, miután a brit gazdaság régóta jobban teljesít az eurózónánál, olyannyira, hogy a BoE negyed százalékponttal emelte is a kamatot. Fékezte az esést a Shell papírja is, a társaság ugyanis csak jól jár a rekordmagasságban járó olajárakkal.
New Yorkban a tőzsdei lejtmenet szintén az alapkamattal függött össze, miután a vártnál sokkal jobb jelentés a friss munkanélküliek számáról felerősítette a Wall Street jelenlegi mumusa, a kamatemelés esélyét. A céges hírek sem voltak túl biztatóak, a Citigroup argentinai tevékenységét górcső alá vette az USA tőzsdefelügyelete, míg a McDonald’s frissen kinevezett vezérigazgatója kórházba vonult, hogy megoperálják. Tovább rontotta a hangulatot a nagy áruházláncok szokásos beszámolója, az adatokból kicsengett ugyanis, hogy a forgalom növekedése fokozatosan lassul az Egyesült Államokban.
Az euró kurzusa a szerdai 1,22 dollár körüli szintekről 1,21 dollár alá süllyedt, míg a jen 109,5-re módosította árfolyamát az amerikai fizetőeszközzel szemben.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet