Gyengüléssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A mutató a nyitást követő egy óra leforgása alatt több mint száz pontot vesztett értékéből, hogy aztán a kereskedés második órájában 180 pontos erősödéssel ismét a pozitív oldalra kapaszkodjon. Az ekkor elért 11 416 pontos érték azonban egyben a napi maximum is volt, a délután folyamán már inkább lefelé csordogált az irányadó index. Zárásban pénteki értékénél 40 ponttal alacsonyabban, 11 292 ponton állt a BUX. A forgalom messze elmaradt az elmúlt napokban megszokottól, a virtuális parkett forgalma a 6 milliárd forintot sem érte el.
Egyszázalékos pluszban kezdte a napot az OTP kurzusa, ám ezt a szintet nem sokáig tudta tartani. A bankpapír jegyzése – leszámítva egy délelőtti nekilódulást – egész nap lefelé tartott, s záráskor már a pénteki áránál 1,6 százalékkal alacsonyabban, 4031 forinton forogtak a részvények. Nem okozott különösebb törést a Mol-piacon a hír, hogy a cég mégsem vesz részt az Unipetrol privatizációban. Az olajipari papírok a kereskedés végén előző heti áruknál fél százalékkal alacsonyabban, 7735 forinton forogtak. A Matáv megpróbálkozott ugyan a 900 forintos szint fölé kapaszkodni, ám ereje kevésnek bizonyult hozzá, záráskor 895 forinton jegyezték a telefonpapírt. Jól teljesített tegnap a Richter, a cég részvényei 1,3 százalékkal drágultak.
Az újabb tőkeemelés hírére 7,7 százalékkal emelkedett az econet-papírok árfolyama. Hétszázalékos drágulást követően 1086 forinton jegyezték a kárpótlás jegyet.
