Enyhe emelkedéssel kezdődött a tegnapi nap a nyugat-európai porondon. A nap nagy részét a pozitív oldalon töltötték a tőzsdeindexek, a New York-i mutatók azonban magukkal rántották európai kollégáikat is. A közös európai valuta javulása a régi forgatókönyvnek megfelelően lerántotta az exportőrpapírok árfolyamát, kivételt csak az Adidas-Salomon jelentett, amely dollárban könyveli el költségeit és bevételeit, így nem hat rá a zöldhasú gyengülése.
A DaimlerChrysler hiába prognosztizált javulást idénre és a következő évekre, a befektetők továbbra is amiatt aggódnak, mennyibe fog kerülni a cégnek a jórészt tulajdonába tartozó Mitsubishi Motors kihúzása a kátyúból. A Nokia árfolyama a keddi nagy zuhanás után szerdán ismét közel három százalékot veszített értékéből, miután a profitriadó után egy sor befektetési bank minősítette le. A francia Sodexho nemcsak gyenge eredményekkel, de pesszimista kilátásokkal is sokkolt, a Commerzbank viszont magabiztos évkezdetről szóló közleményével magához édesgette a befektetőket.
A tengerentúlon vigasztalanul süllyedtek a mutatók, igaz, két hét alatt közel 10 százalékkal emelkedtek, így akadt profit bőven, amit le lehetett aratni. A pesszimizmust elsősorban a gyorsjelentési szezont nyitó Alcoa generálta, amely ugyan több mint kétszeres nyereséget produkált a bázisidőszakhoz képest, ám az alumíniumárak látványos felfutásából mégsem profitált annyit, mint amennyire az elemzők számítottak. Az Alcoa meredek süllyedése azonban meg sem közelítette a Seagate-papírét: a hardvergyártó ugyanis a gyenge keresletre való hivatkozással alaposan visszavett a negyedéves nyereségelvárásából. A bejelentés mélybe küldte a hardverszektort: zuhant az Intel, az IBM és a Hewlett-Packard árfolyama, de mérséklődött a szoftveróriás Microsoft kurzusa is.
Az euró szerda estére megközelítette az 1,22 dolláros árfolyamot, míg a japán jen a 105-ös szintig csúszott vissza a zöldhasúval szemben.
