BUX 139910.73 0,6 %
OTP 45860 0,75 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szerényebben, de maradt a rally

2004. április 5. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pénteki fékevesztett rally után némileg lassabb ütemben ugyan, de folytatta emelkedését a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A napot enyhe erősödéssel kezdte a BUX, s az értéke folyamatosan fölfelé kapaszkodott. Egyedül a gyengélkedő Richter akadályozta meg, hogy az index a péntekihez hasonló teljesítményt nyújtson. A 16,5 milliárd forintos forgalmat hozó napot a mutató így az előző értékénél 0,7 százalékkal magasabban, 11 316 ponton zárta.
Egyértelműen a Mol volt a nap sztárja. A pár hete még 6900 forint alatt jegyzett olajipari papír lendülete alig csökkent péntek óta, az akkori 4,7 százalékos erősödés után a kurzus tegnap újabb 2,5 százalékkal kapaszkodott magasabbra. A részvényért nap közben 7700 forintot is fizettek, záráskor ennél némileg alacsonyabban, 7670 forinton forgott. Még alig szoktuk meg, hogy hármassal kezdődik az OTP-részvények ára, s a bankpapír jegyzése lassan már maga mögött is hagyja a 3 ezer forintos tartományt. A nap közben 4005 forinton is jegyzett részvények záráskor a pénteki áruknál 1,7 százalékkal magasabban álltak. A Matáv szerény erősödéssel, 941 forinton zárt. Az index komolyabb emelkedését a Richter torpedózta meg, a BUX-kosárban jelentős súllyal szereplő gyógyszergyári részvények több mint 2,5 százalékkal gyengültek.
Kiugróan magas, 75 millió forintos forgalmat regisztráltak tegnap a Phylaxia piacán, az állatgyógyászati termékeket gyártó cég részvényei eközben 4,4 százalékkal drágultak.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet