BUX 139871.48 0,57 %
OTP 45860 0,75 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hét végi rekorddömping

2004. április 4. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több történelmi tőzsderekord is a múlté lett pénteken, miután a BÉT fékevesztett ralival, több mint 3 százalékos emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. Az előző három gyengébb nap után meglehetősen óvatosan kezdett a BUX, igaz, ezúttal a vezető európai tőzsdékről sem érkezett egyértelmű iránymutatás. Az OTP kitűnő szereplésének köszönhetően az index még délelőtt átlépte a 11 ezer pontos határt, ám igazán nagy lökést a vártnál jobb amerikai munkaerő-piaci adat adott számára. A makroszámok publikálását követően megállíthatatlannak tűnő emelkedés kezdődött, a befektetők szinte válogatás nélkül vásároltak a papírokból. Valamennyi blue chip kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így az index rég nem látott mértékű, 3,1 százalékos emelkedéssel új csúcson, 11 238 ponton zárhatott. A forgalom kis híján elérte a 15 milliárd forintot.
Az index mellett több más részvény is új történelmi csúcsot állított fel pénteken. A Mol árfolyama például még 1998-as, immár hatéves rekordját döntötte meg. Az olajipari papír iránt egész nap élénk érdeklődés mutatkozott, ám a kurzus az utolsó órában lendült igazán neki, amikor is a pozíciózárásoknak is köszönhetően több mint 200 forinttal drágult. Az utolsó üzletet csütörtöki áránál 4,7 százalékkal magasabban, 7485 forinton kötötték a részvényekre. A 3,4 százalékkal dráguló OTP nem sokkal zárás előtt érte el új, 3940 forintos maximumárát. A nap elején úgy tűnt, a Matáv kimarad a raliból, ám az amerikai makroadat hatására beindult vásárlási hullám a távközlési részvényt is magával sodorta, s az meg sem állt az új éves csúcsot jelentő 940 forintos szintig. A Richter 3 százalékkal drágult. Reggel még megállíthatatlannak tűnt az FHB kurzus, a részvénnyel egy órával a nyitást követően már 300 forinttal csütörtöki ára felett üzleteltek, ám a jelzálogbank lendülete 8480 forintnál elfogyott, s így csak szerény erősödéssel zárta a napot. A Synergon kiugró forgalom mellett 8 százalékkal drágult.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet