A nyugat-európai befektetők hamar realizálták hétfőn elért profitjukat, újabb emelkedésre esélyt sem kaptak a vezető tőzsdeindexek. A piacot meglehetősen elkeserítette, hogy Raffarin francia kormányfő kénytelen új kormányt alakítani a hétvégi szánalmas választási szereplés után, újabb jeleként annak, hogy az európai gazdasági fejlődés nem a kitűzött úton halad. Az ország üzleti morálja ugyanakkor változatlan szinten maradt, igaz, elsősorban az euró gyengülésének köszönhető a mérséklődés elmaradása. A Deutsche Telekom árfolyama megsínylette, hogy a társaság módosított az idei évi eredménycéljain. A Swiss Life papírja rövid időre több mint 10 százalékos mélységbe zuhant, miután a biztosító közzétette: részvény- és kötvénykibocsátással kíván elegendő tőkére szert tenni ahhoz, hogy megtarthassa a Banca del Gottardot. A részvény a nap végére azonban visszatalált a pozitív oldalra, miután a befektetők értékelni kezdték, hogy a társaság a vártnál jobb 2003-as eredményekkel rukkolt elő. Londonban azonban a nap végére visszatért az optimizmus a tőzsdére, így záráskor a pozitív oldalon találta magát az FTSE-100. A magas olajár immár második napja segíti nyereséghez a nagy olajpapírokat, a BP és a Shell ismét élen állt az erősödésben.
A tengerentúlon is profitkivéttel kezdődött a nap, a trend azonban rövid idő után megfordult. A befektetők lelkének jót tett, hogy a fogyasztói bizalom (az elemzők pesszimizmusa ellenére) nem tűnt el, s csak minimális csökkenést mutatott a márciusi adat az egy hónappal korábbihoz képest. Lapzártakor már a hétfői záróértékek körül táncoltak a vezető indexek, határozott irányt azonban nem vett a kereskedés. Az American Express azzal lepte meg befektetőit, hogy szövetségre lépett az Industrial and Commercial Bank of China-nal, az amerikai cég papírjának árfolyama élen járt az emelkedésben a Wall Streeten. A General Motors árfolyama is megugrott, miután az autógyártó előzetes adatai szerint az utóbbi egy hónapban tíz százalékkal ugrott meg a forgalma. Az Intel-részvény ellenben a vesztes oldalra került, a vállalat ugyanis 225 millió dollárt fizetett peren kívül az Intergraphnak az Itanium-processzorok körüli szabadalmi viták rendezésére.
Az euró árfolyama 1,22 dollárra erősödött vissza, míg a jen továbbra is a 105,5-es szint körül mozgott a dollárral szemben.
