Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ÁPV Rt. tegnap délután meghatározta a november 27-én kezdődő és december 5-ig tartó belföldi nyilvános Mol-kibocsátás maximumárát. Bár a megfigyelők egy része abban reménykedett, hogy az ár hatossal kezdődik majd, nem így történt: a maximumár 7100 forint. Ez mintegy 6 százalékkal több, mint az utóbbi 30 nap forgalommal súlyozott átlagára és megegyezik az utóbbi egy hónap legmagasabb kötésével, amely mellesleg a Mol nyolcéves tőzsdei pályafutásának is az ármaximuma volt. Az olajpapír tegnap 6320 forinton zárt, ehhez képest 12 százalékos többletet jelent a maximumár.
A maximumár ugyan valószínűleg köszönő viszonyban sincs a december 8-án - a külföldi intézményi emisszió során alkalmazott könyvépítés végén - meghatározandó tényleges kibocsátási árral (legfeljebb annyiban, hogy a hazai befektetők abban a nem túl valószínű esetben sem fizetnének többet, ha a külföldiek 7100 forint fölé tornásznák maguknak az árat), de jelentősége nem csekély. Mindazoknak, akik nem a - legfeljebb 200 darabra szóló - kedvezményes jegyzési formát választják, 7100 forintot kell befizetniük, a befizetett összeg és a tényleges ár közötti különbözetet legkésőbb december 20-ig kapják vissza.
A hazai emisszió során az ÁPV Rt. 492 ezer részvényt ajánl fel, ám a mennyiség a zártkörű csomagból való átcsoportosítással növelhető. A kedvezményes jegyzés keretében elegendő 2500 forintot befizetni, a többit március 29. és 2004. szeptember 1. között kell kifizetni, úgy, hogy az ÁPV a tényleges kibocsátási árból 500 forint kedvezményt ad. Ennek fejében március végéig - vagy a teljes kifizetésig - érvényes eladási moratórium terheli a papírokat. A kedvezményes jegyzés hátránya, hogy résztvevői csak az alapcsomagból részesednek (a kártyaelosztás szabályai szerint), így a 200 darabra csak akkor számíthatnak, ha a jegyzők száma nem haladja meg a 2460-at. (Mivel több mint 180 jegyzőhely van, ez nem túl valószínű.) A többiek legfeljebb 1500 darabot jegyezhetnek, és - mivel a hazai jogi személyiségű befektetők is itt versenyeznek a papírokért - ez igencsak szűkös korlát.
A jegyzés során egy jegyzőtől csak egy meghatalmazást fogadnak el, de van lehetőség (december 2-ig) gyorsított jegyzés leadására is. Ehhez az szükséges, hogy a jegyzőhelyek valamelyikén személyesen megjelenő befektető már rendelkezzen pénz- és értékpapírszámlával valamelyik - az emisszióban részt vevő - pénzintézetnél, illetve befektetési szolgáltatónál.
Az emisszióban a Raiffeisen Bank és értékpapírcége, a CA-IB, a HVB és CIB Bank, az IEB és néhány takarékszövetkezet vesz részt.
Az első három kárpótlási jegyes cserével együtt immár a hetedik Mol-emisszió során az állam - feltételezve, hogy az ÁPV a teljes tervezett, 14,76 milliós mennyiséget eladja - a Mol átalakuláskori alaptőkéjének 90 százalékától válik meg. (Mivel a Slovnaft-akvizíció miatt a Mol nemrég 9,8 millió darabbal megemelte részvényeinek számát, az ÁPV-nél maradó mintegy 9,8 millió részvény 9 százaléknak fog megfelelni.)
A Mol magánosítása pénzügyi szempontból is sikertörténet, bár az induláskor ezt igazán kevesen gondolták volna. A Mol Rt. 1991 októberében alakult, 97,56 milliárd forintos alaptőkével. Ez négy évvel később, a Mineralimpex apportjával nőtt 98,4 milliárdra. A Mol „születési sajátossága" volt, hogy nem a korábbi OKGT jogutódjaként jött létre (ezzel az állam horribilis összegű privatizációs ellenértékhányadot spórolt meg), hanem a korábbi állami tröszt 23 vállalatából 9 összevonásával. A cégek eszközeit nem értékelték át, ennek nyomai - alulértékelt vezetékek, finomítók - ma is megtalálhatók a Mol mérlegében.
Az első privatizációs nekifutás 1993 elején volt, ekkor az állam a Lazard befektetési bankot bízta meg, hogy találjon szakmai befektetőt a Mol 50 százalék + 1 részvényére. A Horn-kormánnyal viszont változott a koncepció, és a tőzsdei értékesítés került előtérbe. Közben az ÁPV a Mol-részvények 7 százalékát a belterületi földek ellenértéke gyanánt a települési, 0,3 százalékát - nem kifejezetten elvi megfontolásokból - a nemzetiségi önkormányzatoknak adta át. (A legnagyobb, 3 százalékos csomaghoz Tiszaújváros jutott.)
Megindultak a kárpótlási jegyes cserék is. A rövid életű elsőbbségi részvényeket (az egymilliárd forint névértékű sorozatot 1995-ben alakították át törzsrészvényekké) két nekifutásban csak nehezen tudták értékesíteni, a 600 forintos jegyárak mellett 1:1 arányban felkínált törzsrészvényeket 1994-ben viszont már könnyen lejegyezték a befektetők. (Ez a mai árszintnek éppen tizede volt.) Az első kombinált (hazai nyilvános és külföldi zártkörű intézményi) emisszióra 1995 novemberében került sor, éppen nyolc éve vezették be az olajpapírt a tőzsdére. Az akkori kibocsátási ár a mai maximumár hetedrésze volt.
A három kombinált emisszió során összesen 133 milliárd forintos, dollárra a mindenkori kurzussal átszámítva 838 millió dolláros bevételre tett szert az ÁPV. A most eladásra szánt, maximum 15 százalékos állami pakettet is figyelembe véve az állami bevétel - a tegnapi tőzsdei árakkal számolva - várhatóan eléri az 1,3 milliárd dollárt, amelyhez még hozzá kell számolni a címletértéken 4,6 milliárd forintnyi jegyet és a nem pénzért átadott 7,1 millió darab Mol-részvényt.
Figyelembe véve a Mol mai, 3,1 milliárd dolláros kapitalizációját és az államnál maradó 9 százalékot, a kapitalizáció felét meghaladó állami bevétel (amely a pénz időértékét, valamint az ÁPV által időközben megkapott osztalékot is figyelembe véve inkább a kapitalizáció háromnegyedéhez közelít) messze magasabb, mint a Richterből, az OTP-ből vagy a Matávból elért bevételi arány. Ha tekintetbe vesszük a Mol-privatizáció hatását a magyar tőzsde fejlődésére, illetve a Mol eközben végrehajtott regionális akvizícióit is, még inkább kidomborodik, hogy ez a magánosítás a magyar privatizáció kisszámú valódi sikersztorijának legnagyobbika.
