Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ÁPV berkeiben komolyan folynak a decemberre tervezet Forrás-apport előkészületei (NAPI Gazdaság, 2002. október 15., 7. oldal). Az már egyértelmű, hogy a cég legnagyobb vagyoneleme a névértéken csaknem 8,4 milliárd forintos 30 százalékos Vértesi Erőmű-pakett, de nagy kérdés, hogy a vagyonértékelő hány százalékra fogja taksálni a 74 százalékos sajáttőke-értékű részvénycsomagot. (A részvényre a Magyar Tőkepiacban közzétett otc-piaci információk szerint legutóbb 28 százalékon kötöttek kisebb volumenű üzletet.) A pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a részvények és a tervezett 18 milliárdos sajáttőke-érték közötti lyukat (a 18 milliárd a még be nem vont mintegy 10,4 milliárd forint címletértékű jegy 174,2 százalékon számított értékével egyezik meg) az ÁPV ingatlanapporttal tömi be.
A NAPI Gazdaság információja szerint a vagyonkezelő nehéz helyzetben van, mert nem könnyen talál a háza táján 3-4 milliárd forint értékű, rendezett tulajdoni helyzetű, beapportálható ingatlant.
Így felmerült az a - kárpótolti szívnek bizonyára kedves - ötlet, hogy emeljék meg a likvid tőzsdei részvények mennyiségét. Mint ismeretes, 5 százaléknyi Antenna-részvény (594 ezer darab 1,2 milliárd forint értékben), 30 ezer Richter (360 millió forint) mellett 1,04 százaléknyi BorsodChemet (130 ezer darab 600 millió forintért) szánt az állam a Forrásba. Mivel a többi 3 százaléknyi BorsodChem aukciós eladása egyelőre halasztódik, így logikus a felvetés, hogy ebből fedezzék a vagyonértékelés és az ingatlanapport után esetleg még meglévő hiányt. Ha mind a 4 százalékot a Forrás kapná, tőzsdeképes papírjainak értéke - tegnapi árfolyamon - megközelítené a 4 milliárd forintot. Ebben az esetben minden Forrás-részvény eleve „tartalmazna" 400 forintnyi biztosan értékelhető részvényt. Az ügyben novemberben várható döntés.
Az ÁPV „aranytartaléka", a tegnapi árfolyamon 120 milliárdot érő Mol- és az 57 milliárdot érő Richter-negyedek eladásáról az utóbbi napokban jóval kevesebbet lehetett hallani, mint szeptemberben. Az ÁPV ügyeit jól ismerő források megerősítették: a vagyonkezelő képes arra, hogy a döntés megszületésétől számított 5-6 hónapon belül bármelyik pakettet hazai nyilvános és külföldi intézményi zártkörű emisszió során értékesítse (az egyben történő eladást forrásaink határozottan kizárták), de ez a döntés alapvetően nem gazdasági, hanem politikai kell, hogy legyen. Mint ismeretes, a négy évvel ezelőtti Mol-kibocsátás árfolyama 30 dollár (akkor 6310 forint) volt, az 1997-es Richter-emisszió 78 dolláron (14 ezer 160 forinton) zajlott. Bár nincs semmiféle szabály arra, hogy ne lehetne a korábbi árak alatt eladni, de bizonyosra vehető, hogy a mostani, vagy ahhoz közeli árszinten (a Mol 20, a Richter 47 dollárt ér) nem „fenyegeti" eladás a részvényeket. (Igaz, a fenyegetés inkább a menedzsmentekre értendő...) Bár a privatizációs bevételekre óhatatlanul nagyobb szerep hárul a 2003-as költségvetésben mint az utóbbi négy évben bármikor, bőven elképzelhető, hogy a két nagy emisszióra talán csak 2004-ben kerül sor.
Az állami eladási szándék ugyan elvileg nyomás alatt tarthatja az árfolyamot, de egy kedvező időzítés - különösen a blue chip jellegét szinte már elvesztő Richternél - pótlólagos keresletet indukál a pénzügyi befektetők részéről és újból beindíthat egy, a kilencvenes évek emisszióinál már megtapasztalt árspirált. Amint magyar piacon az OTP Bank példája is bizonyítja, egy jövőjét független cég élén elképzelő menedzsment számára a legbiztosabb védelem a felvásárlás ellen nem az állami védőernyő, hanem a stabilan emelkedő árfolyam.
Korányi G. Tamás
