Az elmúlt héten az ír népszavazás kimenetele miatt bizonytalanná vált csatlakozási időpont kisebb eladási hullámot indított el a külföldi befektetők között. Az elemzők többségének véleménye szerint a közelgő EU-tagság nyertese leginkább a magyar állampapírpiac lehet, egy esetleges jelentős csúszás esetén azonban ez fordítva is igaz lenne. Jó példa erre, hogy a múlt héten megtört a lendület, és ezen elsősorban nem a hozamok alakulását kell érteni. A külföldi befektetők kezében lévő állampapír-állomány ugyanis sokkal megfelelőbb barométer az ország iránt megnyilvánuló bizalom feltérképezésére. Ennek értéke ugyan a hónap elején még az 1500 milliárd forintos szinthez közelített, az elmúlt napokban viszont közel 40-50 milliárd forinttal csökkent. A kedélyek egyelőre azonban megnyugodtak, s bár a csatlakozásnak még nincsen konkrét dátuma, de a befektetők már nem tartják olyan drámainak a legfeljebb csak fél-egy éves csúszás esetleges következményeit. A hazai gazdaság hosszú távú kilátásait a most jelentkező félelmek - mint az ikerdeficit vagy a meglóduló infláció - ellenére ugyanis stabilnak ítélik a befektetők. Ez pedig a forint erősödése mellett a feltételezések szerint azzal is együtt jár, hogy egyre kisebb lesz a kamatmarzs a magyar és az uniós tagországok államkötvényei között. A legfrissebb adatok szerint az állampapír-állomány értéke újra növekszik, és könnyen elképzelhető, hogy a 3 és 10 éves államkötvények e heti aukcióinak elszámolása után, újabb rekordot felállítva, átlépi a már említett 1500 milliárd forintos értéket.
A mostani vásárlásokat egyébként az is indokolja, hogy jövőre a piaci szereplők egy része enyhébb monetáris politikára számít az MNB részéről. Ezen az állásponton van az OTP elemzője, Kaposi Zsolt is, aki szerint ezt a külső körülmények kedvező változásai és a fiskális szigorítás is lehetővé teszi, a kamatok szerinte a jövő év végére legrosszabb esetben is legfeljebb 9,5 százalékon állhatnak majd. Véleménye szerint éppen ezért érdemes lehet rövid távon gondolkodni és az 1-2 éves lejáratokat vásárolni. Az 5 éves termin pedig azért lehet kedvező befektetés, mert itt is nagy különbség adódhat a mai és a várható hozamszintek között. A hazai gazdaság labilis helyzetére figyelmeztetett ugyanakkor Majoros György, a Takarékbank elemzője, szerinte az már látható, hogy az idei évre vonatkozó központi gazdasági prognózisok nem tarthatók. A hozamok tekintetében viszont az hozhat csökkenést, ha az Európai Központi Bank (ECB) esetlegesen lefarag kamataiból, hiszen a már beárazott konvergenciapálya miatt a változás mértékével csökkenhetne a kötvénypiacok közti különbség. A gazdaság jelenlegi állapota az elemző szerint önmagában nem indokol semmilyen kedvező változást.
M. J.
