Az előző naphoz hasonlóan pénteken is erősödött a forint árfolyama a bankközi devizapiacon. A kereskedést 11,92 százalékon fejezte be, ami 0,15 százalékponttal jelent erősebb helyzetet a csütörtök délutáninál. A forint ugyan délelőtt átlépte a 12 százalékos szintet, de ezt nem sokáig sikerült megtartania. Az eurót délután 243,15-243,25 forinton, a dollárt pedig 248,60-248,80 forinton jegyezték, ami egyik esetben sem jelent lényeges elmozdulást. A bankközi forintpiacon kismértékben, 8,70-8,80 százalékig emelkedtek az egynapos kamatok. A legtöbb bank feltehetően már eleget tett tartalékolási kötelezettségének, hiszen a szeptemberi periódusból már csak a mai nap van hátra. Az árakat elsősorban az alultartalékoló pénzintézetek pénzkereslete emelhetné számottevően.
A másodlagos állampapírpiacon az éven belüli lejáratoknál nem változtak a referenciahozamok, az ennél hosszabb futamidejű értékpapíroknál viszont már jelentősebb csökkenés volt megfigyelhető, az 5 és 10 éves futamidőnél 8 bázispontot tett ki. A héten egyébként ismét kötvényaukciók lesznek, csütörtökön a 2005/I és a 2007/D jelű állampapírokra licitálhatnak majd a befektetők. Piaci vélemények szerint elképzelhető, hogy a kibocsátás után a külföldiek kezében lévő, szinte folyamatosan növekvő állampapír-állomány átlépi az 1500 milliárd forintos értéket is.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában nem kis meglepetésre néhány nagyobb dollár- és euróüzletnek köszönhetően a forgalom meghaladta a 6 milliárd forintot. A zöldhasú elszámolóárai nem változtak, míg az uniós deviza esetében mindössze az idei novemberi lejáratra csökkent a határidős árfolyam, 30 fillérrel.
M. J.
