A hároméves megállapodásból fakadó gyógyszeráremelés elhalasztása - Vágó Attila, a Concorde elemzője szerint - éves szinten a Richternek mintegy 1,4, az Egisnek 0,7-0,8 milliárd forint árbevétel-kiesést és mintegy 5 százalékos - részvényenként 60 illetve 50-55 forintos - eredménycsökkenést okozhat. Ezt azonban a befektetők már bekalkulálták az árfolyamokba, ezért az egyedi ártárgyalások híre nem rengette meg a piacot. A veszteséget - megfigyelők szerint - tetemesen csökkentheti, ha a gyártók az OTC-termékek árát a harmadik negyedévben „terven felül” emelik, ennek azonban némileg korlátot szab az itt meglehetősen éles konkurenciaharc.
A Richter pénteki, 175 forintos esését nem a hazai hírek, hanem inkább a Bristol-Myers 1 milliárd dolláros könyvelési „tévedése” okozta, a nagy alapkezelők szemében a gyógyszer lassan a telekomhoz hasonló szitokszóhoz kezd hasonlítani. Az Egist kisebb forgalma és a Richterhez képest jóval konzervatívabb befektetői struktúrája óvja meg az efféle hullámzásoktól. Két-három hét múlva viszont fehéren-feketén kiderül, hogy melyik cég mit produkált az első félévben és a P/E mutatók terén aligha indokolt jelentősebb eltérés. Márpedig - legalábbis a legfrissebb esetleges hedge pozíciók ismerete nélkül - az elemzők egyetértenek abban, hogy a Richter EPS-e legalább 20 százalékkal meghaladja az idén az Egisét.
K. G. T.
