A legnagyobb európai hitelintézet, a Deutsche Bank AG állítólag azt tervezi, hogy a negyedik negyedévben fuzionál svájci riválisával, a Credit Suisse Grouppal (CS). Az eredetileg a Prior Börse című befektetői lapban megjelent hír szerint Josef Ackermann, a Deutsche vezérigazgatója már többször tárgyalt a kérdésről a CS élén álló Lukas Mühlemann-nal. Az érintett társaságokhoz közeli források képtelennek minősítették a fúzióról szóló értesülést, hiszen - mint arra az egyik informátor rámutatott - a DB vezére korábban kizárta, hogy cége mostanában egyesülésre készülne. A két bank szóvivője nem kommentálta a hírt.
Mühlemann széke megingott az utóbbi időben, elnöki és vezérigazgatói posztjának legalább egyikét el is veszítheti, ugyanis őt hibáztatják a bank komoly eredményromlásáért. A CS nyeresége az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 1,43 milliárd svájci frankról 368 millió frankra zsugorodott, s sokan úgy vélekednek, hogy a cégnek eszközeladások révén kellene növelnie tőkéjét. A Deutsche Bank idén szigorú költségcsökkentési intézkedéseket jelentett be, miután nyeresége tavaly 99 százalékkal, 167 millió euróra zuhant.
(NAPI)
