A bankközi forintpiacon igencsak megszaladtak pénteken az egynapos árak. A tartalékolási periódus utolsó napjára ugyanis néhány bank elszámolta magát, és emiatt a korábbi 7 1/2 százalékos szintről 8 3/4-9 százalékig drágult az overnight kamatszint. A ma nyíló új periódusban viszont minden visszaállhat a megszokott helyzetbe, így jelentős csökkenés várható az árakban.
A nemzetközi piacokon elég hektikusan mozgó dollár/euró kurzust követték az árak nálunk is a bankközi devizapiacon. Ennek ellenére a forint árfolyama nem változott, és a nap végén a sáv erős oldalán, 11,45 százalékon állt. Az eurót péntek délután 244,50/244,90 forinton, míg a dollárt 246,50/90 forinton váltották a bankok. Az amerikai valuta egyébként délben egészen 245,40/70 forintig gyengült, és csak egy kisebb korrekciónak köszönhető, hogy nem született újabb negatív csúcs.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában közel másfél milliárd forint értékben született pénteken üzlet. Az amerikai dollár elszámolóára minden lejáratra gyengült, míg az euró esetében két termin határidős árfolyamának csökkenése mellett az igen aktív augusztusi kifutásra 0,30 forinttal 246,30 forintra drágult a jegyzés.
A csütörtöki emelkedés után ismét csökkentek a hozamok az állampapírpiacon a hét utolsó kereskedési napján. A csendes, visszafogott kereskedés mellett a referenciaértékek elsősorban a hozamgörbe éven túli szakaszán változtak jelentősebb mértékben, itt 9-10 bázisponttal is mérséklődtek a hozamszintek.
M. J.
