A pénteki nap adatai alapján a hőség mellett az állampapír-piaci kereskedés is azt mutatta, hogy beköszöntött a nyár. A kereskedés során ugyanis üzlet csak igen elvétve született, a befektetők távol maradtak a piactól. A referenciahozamok viszont ettől függetlenül az előző naphoz hasonlóan a legtöbb futamidőre ismét emelkedtek, így sikerült behozni a hét közepi hozamcsökkenést. A változás azonban jellemzően nem haladta meg a 2-3 bázispontot, ennél nagyobb növekedés csak az 5 és 10 éves terminnél volt megfigyelhető. A héten 3, 6 és 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek aukcióját is megrendezi az ÁKK, de ettől sem várható, hogy a befektetők vételi kedve komolyan megélénkül.
Az elmúlt napokban stabilan 12 és fél százalék felett jegyzett forint árfolyama némileg gyengült a pénteki kereskedésben. A zárásban érvényben lévő 12,27 százalékos kurzus 24 bázisponttal jelent rosszabb helyzetet a csütörtöki áraknál. A nyitás után ugyan kismértékben még erősödött az árfolyam, de a forinteladások hatására hamarosan gyengülni kezdett. Az eurót késő délután a bankok 242,10/35 forinton, míg a dollárt 255,40/60 forinton váltották. A forintpiac is csendes napot tudhatott maga mögött, az overnight kamatok nem mozdultak el a 7,75 százalékos korábbi szint környékéről.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában a forgalom alig haladta meg a százmilliárd forintot. Az amerikai dollár elszámolóára júniusra és júliusra gyengült, míg a többi határidőre nem változott. Az euró piacán pedig csak a szeptemberi árfolyam módosult, 0,20 forinttal, 244,30 forintra mérséklődött az árfolyam.
M. J.
