Egyelőre tartani tudta 12 százalék feletti árfolyamát a forint, annak ellenére, hogy a vártnál rosszabb első negyedéves GDP-adat miatt pénteken a nyitást követően ismét süllyedni kezdett a hazai fizetőeszköz kurzusa. A jegyzés a délelőtti 11,81 százalékról folyamatosan erősödve a zárásra elérte a 12,21 százalékos szintet, igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a kereskedés végén egy külföldi nagybank euróeladásainak köszönhetően az elég inaktív piacon megugrott a keresztárfolyam. Az eurót a nap végén 242,30/50 forinton, míg a dollárt a további gyengülés után már csak 258,50/70 forinton váltották a bankok. A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában csak az amerikai dollár két legközelebbi lejáratára kötöttek üzletet. Az elszámolóár a zöldhasú minden idei kifutására esett, az árfolyamok 2,38-3,30 forinttal mérséklődtek.
A tartalékolási periódus utolsó napján sem változtak az egynapos árak, így ezúttal is az egész múlt hétre jellemző 7,5 százalékos szint környékén kötötték az üzleteket. A tomnext árak alapján egyébként ma 8,25 százalékon nyithat az új periódus. A hosszabb lejáratokon jelentősen megélénkült a külföldi befektetők aktivitása. A kamatok ugyan néhány százalékponttal csökkentek, de a külföldi bankoknak még így is megéri az alacsony nemzetközi és a magas magyarországi kamatok közötti különbségekre határidős ügyleteket kötni.
Csendes kereskedési nappal zárta a hetet az állampapírok másodlagos piaca, a befektetőket vélhetően jobban lekötötte a kezdődő focivébé, mint az adásvétel. A referenciahozamok a hozamgörbe rövid oldalán lényegében nem változtak, a hosszú oldalon 3-4 bázisponttal csökkentek, kivételt ez alól csak a 4 bázisponttal, 7,11 százalékra emelkedő 15 éves lejárat jelentett. A héten egyébként az Államadósság Kezelő Központ 3, 6 és 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek aukcióit tartja, ami feltehetően szintén nem hozza majd lázba a piacot.
M. J.
