Bár az elmúlt évben közel 360 millió forinttal, 1,56 milliárd forintra növelte befektetésszolgáltatási eredményét az Erste Bank Befektetési Rt., a brókerpiacot sújtó negatív tendencia alól nem tudta kivonni magát, mérleg szerint eredménye a korábbi 108,8 millió forintról 44,2 millióra olvadt - derült ki a társaság pénteki közleményéből.
A társaság személyi jellegű kiadások ugyan százmillió forinttal nőttek, de a sikeres alaptevékenységnek köszönhetően a 436 millió forintos üzleti eredmény még így is jelentősen meghaladta a bázisidőszak eredményét. A cég viszont - elsősorban a fizetett kamatoknak tulajdoníthatóan - a korábbi 55 millió forintnál közel 330 millió forinttal több veszteséget szenvedett el a pénzügyi műveleteken, emiatt közel harmadára esett vissza az adózás előtti eredmény. Az adó összegén ugyan sikerült spórolni, de a végeredményt még ez sem javította lényegesen, ráadásul közel 5 millió forintot kellett elszámolni tartalékképzés címén.
Az egy évvel korábbihoz képest az értékpapír-állomány több mint 4 milliárd forinttal, 12,6 milliárd forintra nőtt. A teljes forgóeszköz-állomány közel megkétszereződött, és elérte a 32,1 milliárd forintot. Viszont a kötelezettségek - amelyhez jelentős hitelállomány-növekedés is hozzájárult - ugyancsak majdnem megduplázódtak egy év alatt, és tavaly év végére elérték a 30 milliárd forintot.
M. J.
