Továbbra is a közgyűlésekre és az első negyedéves vállalati eredményekre figyelnek a befektetők. Ezekből péntekre több is jutott, a nagyobb cégek közül a Matáv, az OTP és a TVK is ekkor tartotta a hivatalos részvényesi fórumot, míg a NABI az optimista várakozásoknak lényegében megfelelő gyorsjelentést közölt az első három hónap gazdálkodásáról. A buszgyártó részvényesei díjazták, hogy a társaság történetének legjobb negyedéves teljesítményéről számolt be, aminek hatására a papírok árfolyama napközben a 4600 forintot is elérte.
A BUX azonban már korántsem szerepelt ilyen jól. A börzemutató csak kora délután talált magára, és 10 milliárd forintos forgalom mellett mindössze 35 pontos emelkedéssel, 8702 ponton fejezte be a pénteki kereskedést. Így bár a hét utolsó két napján emelkedett az index, az elmúlt öt napot összességében közel 2 százalékos csökkenés jellemezte.
A blue chipek árfolyama vegyesen változott. A legkeresettebb részvénynek ezúttal az OTP bizonyult, az idei tervek bejelentése után a bankrészvény csaknem 3 százalékkal drágult, és 2399 forinton fejezte be a kereskedést. Több mint 2 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a piacon a Richter-részvények is. Az elmúlt napokra is jellemző külföldi eladói nyomás miatt a gyógyszergyár árfolyama közel 400 forinttal tovább csökkent, és 17 605 forinton zárta a hetet. A likvidebb papírok közül a Mol egy százalékkal, 5625 forintra erősödött, míg a 11 forintos osztalék ellenére közel 2 százalékkal, 1020 forintra csökkent a Matáv árfolyama. A két részvény iránt egyébként ezúttal nem volt jelentős érdeklődés.
Igazán jól a kisebb társaságok szerepeltek, közel 5 százalékkal drágult az Antenna Hungária részvénye és hasonló mértékben javított a Synergon is. A IT-cégnél ezúttal az adott okot az optimizmusra, hogy kiengedték a házi őrizetből az adócsalással vádolt korábbi cégvezetőt. Említést érdemel még a Danubius is. A részvény ára közel 2 százalékot emelkedett több mint másfél milliárd forintos forgalom mellett, igaz, ez utóbbi egy 4200 forinton született 374 ezer darabos óriáskötésnek köszönhető.
A kárpótlási jegy ára 11 forinttal, 669 forintra csökkent, bár László Csaba pénzügyminiszter-jelölt megerősítette, hogy augusztus végéig koncepció születik a jegyek bevonására és a folyamatot várhatóan két év alatt lezárják.
M. J.
