Az elkészült vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezet alapján tőzsdetanács azt javasolja majd a tőzsdetagoknak, hogy az átalakulási közgyűlésen 550 millió forintos alaptőkével és 4,587 milliárd forint saját tőkével alakuljon részvénytársasággá a Budapesti Értéktőzsde - mondta Horváth Zsolt, a BÉT ügyvezető igazgatója a tőzsdetanács hét eleji ülését követően. Ebből a legnagyobb részt a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Rt. üzletrésze jelenti, amelynek teljes nagyságát ugyan 11,15 milliárd forintra értékelték, de a kisebbségi diszkont miatt a tőzsde 25 százalékos tulajdoni hányada 2,37 milliárd forinttal szerepel majd a könyvekben.
A BÉT vezetése egyébként több javaslatot is a közgyűlés elé terjeszt. Az előzetes tervek szerint az öttagú igazgatóságra és a háromtagú felügyelőbizottságra egy jelölőbizottság tesz majd javaslatot. A nevek ugyan majd csak a társasági eseményen látnak napvilágot, de a lista akár a közgyűlésen is bővíthető lesz. A jelöltek megválasztásához az első alkalommal 75 százalékos támogatottság szükséges.
A közgyűlésen egyébként nemcsak a tőzsdetagok, hanem a tőzsdei vagyonhányadok tulajdonosai is részt vehetnek (a vagyonhányad-aukciók miatt a kettő nem feltétlenül esik egybe), akik ugyan bár nem szavazhatnak, de javaslatokat tehetnek például a tisztségviselők személyére is.
A tőzsdetanács az átalakulást lebonyolító közgyűlés elé terjeszteni kívánt javaslatok mellett megvitatta és elfogadta a tavalyi gazdálkodásról készült beszámolót is. Eszerint a tőzsde tavaly 71,7 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, az 1,487 milliárd forintos bevétel és az 1,559 milliárd forintnyi kiadás egyenlegeként.
Egyelőre felfüggesztették a Pick Szeged Rt. névre szóló törzsrészvényeinek a tőzsdei kivezetésére vonatkozó eljárást, mivel az állami tulajdonost képviselő ÁPV Rt. a közgyűlési határozatokat bíróság előtt megtámadta. A tőzsde új díjstruktúrát vezet be a kötvénykibocsátások ösztönzésére. Ennek eredményeként a kibocsátókat terhelő bevezetési díjak jelentősen csökkennek. Az eddigi sávos rendszer helyett a díj egységes lesz, ugyanakkor az egy kibocsátó által kibocsátott, meghatározott futamidejű értékpapír-sorozatok után fizetendő bevezetési díjat is maximalizálták.
A hétfői ülésen több ponton módosították a CESI Kézikönyvet is, egyebek mellett az indexet jövő január elsejétől euróban számolják majd. A túlhaladottság miatt megszüntetik a BÉT által ez idáig rendszeresen megjelentetett, a befektetési szolgáltatók adatait tartalmazó negyedéves mérleg- és kockázati összefoglalót. Az indokok között a piaci konszolidáció mellett az is szerepelt, hogy a korábban önálló befektetési vállalkozások egy része anyabankjába beolvadva folytatja tevékenységét. Ez pedig okafogyottá teszi a megjelenést. A BÉT hivatalos közzétételi helye egyébként ezentúl a tőzsde internetes honlapja lesz, de az azon megjelenő közzétételek nyomtatott formában is elérhetőek lesznek a BÉT székhelyén.
M. J.
