A Pannonplast nem kívánja egyben értékesíteni debreceni leányvállalatát, a Dexter Rt.-t - nyilatkozta lapunknak Jilling Erika, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese annak kapcsán, hogy a múlt héten megérkezett a társasághoz a Karsai Műanyagtechnikai Holding Rt. erről szóló szándéknyilatkozata.
Jilling emlékeztetett arra, hogy az eredeti elképzelés szerint sem tervezték a gyáregység egyben történő eladását, hiszen a tervek szerint a Dexter Rt. hatékonyabban működő budapesti gyárában megteremtették a feltételeket a felszámolt gyár szerszámgépeinek részbeni fogadására. Ettől függetlenül természetesen nem vetették el a fennmaradó eszközök értékesítésének lehetőségét, de döntés még nem született, így a Karsai Rt. beadványát is vizsgálják. Egyébként megerősítette, hogy már más befektető is jelezte érdeklődését.
A Karsai Rt. - a Pannonplast 10 százalékos tulajdonosa - véleménye szerint a szerszámgépgyártással foglalkozó Dexter Rt. egyben többet ér, hiszen ott az elmúlt évek során jelentős szellemi tőke halmozódott fel (NAPI Gazdaság, 2002. március 18., 7. oldal). A székesfehérvári székhelyű társaság úgy véli, a Dexter veszteséges működése csupán átmeneti állapot, amely másfajta vezetői stratégiával megszüntethető lenne. Az ügy újabb érdekes mozzanat lehet a Pannonplast menedzsmentje és a Karsai Rt. között folyó „háborúban”, de arra a kérdésre, hogy a részvényesek többsége melyik félnek ad majd igazat, vélhetően csak a közelgő közgyűlésen kaphatunk választ.
M. J.
