A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. (Fevita) igazgatósága a tavalyi eredmény közel felét javasolja kifizetni osztalék címén a részvényeseknek - jelentette be a társaság a tegnap. Az ezer forint névértékű részvények után járó 6 százalékos javaslat - tavaly is ennyit szavaztak meg a részvényesek - mintegy 56 millió forint kiadást jelent, a fennmaradó 56,3 millió forint a tervek szerint eredménytartalékba kerülne.
Az április 24-ére összehívott éves rendes közgyűlésen a megszokott napirendi pontok mellett - mint a tavalyi év értékelése és az eredményfelosztás - sor kerül az alapszabály módosítására és egységes keretbe foglalására is, valamint a részvényesek elé kerül az idei üzleti terv is. Erről a megjelent közlemény szerint annyit lehet tudni, hogy az igazgatóság a költségek csökkentése mellett az eredmények megőrzésére törekszik.
M. J.
