Alig két héttel azután, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elutasította az előzőt, az Innova-Invest Rt. megtette újabb nyilvános vételi ajánlatát az IBUSZ Rt. közkézen lévő névre szóló törzs-, illetve elsőbbségi részvényeire.
Az IBUSZ egyik legnagyobb tulajdonosa, az Innova-Invest november elején tette meg első nyilvános vételi ajánlatát, amit a PSZÁF visszautalt hiánypótlásra, majd mivel az ezt követő két újabb változat sem felelt meg a törvényi előírásoknak, elutasította azt (NAPI Gazdaság, 2001. december 4., 7. oldal).
A felügyeleti indoklás többek között rámutatott, hogy az ajánlat szövege a vonatkozó jogszabályi előírásokkal disszonáns rendelkezéseket tartalmaz, formai és tartalmi szempontból pontatlan jogszabályi hivatkozások, nem megfelelő meghatározások és szókapcsolatok vannak benne.
Az új ajánlat nem tér el lényegesen az előzőtől, de sokkal részletesebb - a melléklettel együtt mintegy hét oldal terjedelmű a Magyar Tőkepiac hétfői számában -, és figyelembe veszi a felügyeletnek az előzővel szemben támasztott kifogásait. A vételi ajánlat - az előzőtől eltérően - ezúttal részletesen kitér az Innova elképzeléseire az IBUSZ-szal kapcsolatban. E szerint a jövőben a legfőbb feladat az IBUSZ piaci részesedésének növelése.
Csökkenteni kell a költségeket, átszervezéseket kell végrehajtani, és erősíteni kell a belső finanszírozást. Az intézkedések nem csupán a turisztikai üzletágat érintenék, hanem a vámügynökségi tevékenységet és az ügyviteli tanácsadást is. Mindez középtávon azt eredményezné, hogy a cég, szemben az eddigi fix osztalékpolitikával, nem fizetne osztalékot részvényeseinek, az eredményt inkább a fejlesztésekre fordítanák.
Az ajánlatot a vonatkozó felügyeleti határozat kihirdetésétől számított második naptól 45 napig fogadhatják el az IBUSZ-részvénytulajdonosok. A részvények ellenértékét az ajánlat lezárultát követő 5 napon belül kifizetik. Az Innova-Invest a törzsrészvényekért 585 forintot, az elsőbbségi papírokért 1773 forintot kínál.
Ha a nyilvános vételi ajánlatot ezúttal a PSZÁF érvényesnek találja, az annak idején a Budapesti Értéktőzsdére elsőként bevezetett részvénytársaság papírjai talán már az áprilisi közgyűlési szezont sem a pesti parketten érnék meg.
Madarász János
