Az amerikai feldolgozóipari termelés további, immár 12 hónapja tartó visszaesését jelző NAPM-index nem rengette meg a piacokat, azaz nem tudta megállítani a Merrill Lynch (ML) elemzése által beindított rallyt. Az ML fölfelé módosította 11 chipgyártó részvényére vonatkozó ajánlását, s közölte, hogy a félvezetőipar - bár továbbra is kapacitásfelesleggel és gyenge kereslettel küzd - már remélhetőleg túljutott a legrosszabbon. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a félvezetők teszteléséhez használatos berendezéseket gyártó KLA-Tencor üzleti évének negyedik negyedében a prognosztizáltnál 3 centtel nagyobb, 29 centes részvényenkénti eredményről (EPS) számolt be. Az internetes vállalkozások közül a Priceline.com online utazási iroda okozott kellemes meglepetést: az ágazatban szokatlan módon profitról számolt be, azaz a cég - történetében először - nyereséges negyedévet tudhatott maga mögött, s az 5 centes EPS után a folyó negyedév kilátásai is kedvezőek.
A ML elemzése természetesen Európában is éreztette hatását, azaz jelentős árfolyam-emelkedést könyvelhettek el a chipszektor nyugat-európai börzéken jegyzett cégei. A befektetők ugyanakkor csalódottan vették tudomásul, hogy a Deutsche Bank az első félévben az egy évvel korábbinál mintegy 50 százalékkal kisebb nettó nyereséget ért el. A DAX visszahúzásából a Deutsche Telekom is tevékenyen kivette részét: a papírok kurzusára az hatott negatívan, hogy a távközlési vállalat elhalasztja mobilcége első nyilvános részvénykibocsátását. A távközlési részvények Londonban is a vesztes oldalon álltak, miután az elmúlt napok drágulását profitkivét követte.
Az euró dollárral szembeni árfolyama 88 cent fölé ugrott, amit elemzők a kedvezőtlen amerikai makroadatokkal magyaráztak.
A Nikkei-225 is magasabban zárt, miután a jen dollárral szembeni gyengülése révén a Honda és a Canon is a vártnál jobb eredményről számolt be, de a bankok szintén a felfelé tartók táborát erősítették.
Á. V.
