Tegnap lapzártánkkor tovább tartott a technológiai papírok árfolyamának esése, ám az ágazat cégei közül már többen is felfelé tartottak, így például drágultak a Microsoft és a Dell részvényei is. Rossz hírekben persze ezúttal sem volt hiány, s a befektetők borúlátóan várták a Motorola és a Yahoo! tőzsdezárás után közzétett negyedéves eredményeit is. E két cég esetében az lenne az igazi meglepetés, ha a második negyedévben profitot tudtak volna produkálni.
A Compaq papírjai annak ellenére drágultak, hogy a cég profit warningot jelentett be. Az áremelkedés hátterében elemzők szerint az állt, hogy a piacok kedvezően fogadták a világ második legnagyobb számítógép-gyártójának újabb létszám-leépítési terveit. A távközlési szektort érintő kedvezőtlen fejlemény, hogy a Morgan Stanley lefelé módosította az idei és a jövő évi globális mobiltelefon-eladásokra vonatkozó prognózisát. A cég szerint 2001-ben 380 millió darab helyett 370 millió, 2002-ben pedig 477 millió helyett 440 millió készülék találhat gazdára.
A vezető európai részvényindexeket a TMT-papírokon kívül a bankok is jócskán gyengítették. Ez utóbbi hátterében egyrészt a feltörekvő piacokat érzékenyen érintő törökországi és argentin hírek álltak, de komoly szerepe volt annak is, hogy a Deutsche Bank és a Merrill Lynch kedvezőtlen hírekkel lepte meg a piacot. A Merrill a Deutsche Bank, a UBS és a Credit Suisse 2001-es eredmény-előrejelzését csökkentette, a Deutsche Bank pedig a BSCH-re, az ABN Amróra, és a Credit Lyonnais-re adott ajánlását vette vissza egy fokozattal.
A dollár gyengült az euróval szemben, így az európai fizetőeszköz árfolyama 86 cent fölé emelkedett. A dollár kurzusára a tengerentúli cégek eredményével kapcsolatos aggodalmak mellett a válságközeli argentin helyzet hatott negatívan.
Á. V.
