Nyitáskor még úgy tűnt, hogy a tengerentúli értékpapírpiacokon folytatódik a hétfői emelkedő trend, ám hamar elfogyott a lendület, s a részvényindexek csökkenésbe váltottak. A kezdeti jó hangulat hátterében még az Comcast-AT&T sztori (a Comcast ajánlatot tett az AT&T szélessávú technológiákkal foglalkozó üzletágára - NAPI Gazdaság, 2001. július 10., 5. oldal), illetve az amerikai energiaszektorból érkező fúziós hír állt, amely szerint az Amerada Hess felvásárolná a Triton Energyt.
A tőzsdemutatók később bekövetkező esésében nagy szerepet játszottak a távközlési ágazat újabb elbocsátási tervei. A francia Alcatel 2500 egyesült államokbeli dolgozójától válik meg, míg az optikai kábeleket gyártó Corning ezer főt küld el fotontechnológiai részlegétől. A Corning emellett közölte, hogy bár második negyedévi eredménye valamivel jobb lehet, mint az elemzők által prognosztizált, a második félévi elmaradhat a várakozásoktól. A Lehman Brothers szerint az iparág másik nagyágyúja, a JDS Uniphase is a Corninghoz hasonló lépések megtételére készül. A Xerox sem örvendeztette meg a befektetőket, amikor bejelentette, hogy a likviditás javítása érdekében nem fizet osztalékot részvényei után. A Motorola viszont - annak köszönhetően, hogy mintegy 700 millió dollár értékben harmadik generációs mobiltelefonokat szállíthat Hongkongba, a Hutchison Whampoának - nem követte a távközlési papírok többségét. A hagyományos gazdaság cégei sem úszták meg rossz hírek nélkül: a Lehman Brothers csökkentette a Walt Disney idei negyedik negyedévi, valamint 2002. évi nyereségére vonatkozó prognózisát.
A tengerentúli mutatók esése a sokáig kisebb-nagyobb emelkedést felmutató európai indexeket is lehúzta. Az FTSE-100 immár hatodik napja tartó csökkenésében ezúttal az olajpapírok is jócskán közrejátszottak, miután - az iraki olajexport újraindulásának hírére - a kőolajárak lefelé mozdultak el. A párizsi börzén az autógyártók részvényei árral szemben úsztak, ám ez nem volt elég a CAC-40 megtartásához. A börzékkel ellentétben az eurónak jó napja volt, a fizetőeszköz dollárral szembeni árfolyama 85 cent fölé emelkedett. Az erősödést szakértők az amerikai vállalatok eredménye körüli aggodalmakkal magyarázták.
A Nasdaq hétfői emelkedésének hatására Tokióban is erősödtek a technológiai papírok, így a Nikkei-225 szerény emelkedéssel zárt.
Á. V.
