A múlt héten napvilágot látott brutális profit warningok után tegnap mintha ismét bizakodóbbá váltak volna a tengerentúli befektetők, legalábbis ami a viszonylag olcsóvá vált technológiai papírokat illeti. Megfigyelők szerint a most kezdődő negyedéves gyorsjelentési szezon tisztább és talán kedvezőbb képet ad majd a cégekről, mint az elmúlt időszak lehangoló hírei, s ez némi optimizmusra adhat okot.
A tech-szektort mindemellett igencsak megmozgatta az Egyesült Államok legnagyobb kábeltévé-társasága, a Comcast által az AT&T Corp. szélessávú üzletágára tett, 58 milliárd dolláros, ellenséges felvásárlási ajánlat is. A kiszemelt cég papírjai drágultak, ám például az AOL Time Warneré esett, ugyanis ha az akvizíció megvalósul, akkor az új cég az AOL-ra nézve igen komoly fenyegetést jelent.
A technológiai papírok általános erősödésével szemben a chipgyártók részvényárfolyamai lefelé tartottak, ám ez alól a két nagyágyú, az Intel és az AMD kivételt jelentett. A befektetők azért fordultak el a félvezető-ipari papíroktól, mert a Merrill Lynch szerint az ágazat 2002-ben mindössze 7-10 százalékos forgalombővülést érhet el. Az elemzők korábban 21 százalékról 10,7 százalékra csökkentették piacnövekedési várakozásaikat.
A hagyományos gazdaság cégei közül a Boeing a vesztesek táborát erősítette: a The Wall Street Journal értesülései szerint ugyanis a repülőgépgyártó társaság megrendelései elmaradhatnak a tervezettől. A vezető európai részvényindexeket - a defenzív papírok ellenében - sokáig főként a technológiai és a távközlési vállalatok részvényei tartották pénteki záróértékük alatt. A tengerentúli s főleg a Nasdaqot jellemző optimizmus azonban Európában is éreztette hatását, ám az nem volt elég ahhoz, hogy az FTSE-100-at is kirántsa a gödörből. A londoni indexet ugyanis a bankrészvények is lehúzták, mivel úgy tűnik, a brit kormány - támogatva a versenyfelügyeleti hatóságokat - nem adja áldását a Lloyds TSB és az Abbey National egyesülésére.
Az euró dollárral szembeni árfolyama 84,5 cent fölött ingadozott, az európai fizetőeszköznek komoly támaszt adott a német ipari termelés prognosztizáltnál erősebb havi növekedését jelző adat.
A Nikkei-225 napközben négy hónapos mélypontján is járt, ám a vártnál kedvezőbb képet mutató japán gépipari megrendeléseknek köszönhetően a tokiói index végül kisebb eséssel megúszta. A tőzsdemutató főként a Nasdaq pénteki mélyrepülését követve csökkent, az esést a chipgyártók vezették, de a telefon-visszavonással sújtott Sony papírjai is olcsóbbak lettek.
Á. V.
