A Federal Reserve 25 bázispontos kamatvágását követően az addig mérsékelt emelkedést mutató tengerentúli tőzsdeindexek esésbe váltottak. Lapzártánkkor úgy tűnt, hogy az értékpapírpiacokat inkább az afelett érzett csalódás mozgatja, miszerint a Fed nyíltpiaci bizottsága nem fél százalékpontos kamatcsökkentést hajtott végre.
A kamatdöntés előtti várakozás nyomán drágultak a pénzügyi szektor részvényei, míg a technológiai szektor papírjai vegyes képet mutattak. A félvezetőgyártók közül a Xilinx azzal borzolta fel a befektetők kedélyét, hogy közölte: üzleti évének első negyedében forgalma harmadával lesz kisebb, mint a megelőző negyedévben, s az elemzői várakozásoktól is 19 százalékkal elmarad. A Vitesse Semiconductor profit warningot jelentett be, azaz a piaci prognózis szerinti 3 centes részvényenkénti eredmény helyett immár veszteségre számít. A Palm Inc. ugyanakkor kellemes meglepetéssel szolgált. A kézi számítógépeiről ismert vállalat ugyanis a vártnál kisebb veszteségről számolt be, s közölte, hogy forgalmának erősödésére számít. A Palm volt anyacége, a hálózati eszközöket gyártó 3Com ugyanakkor a vártnál is nagyobb veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, a Lucent Technologies pedig - a Wall Street Journal értesülése szerint - újabb tízezer fő elbocsátását tervezi. A hagyományos gazdaság cégei közül az olajtársaságok - az olajárak mérséklődését követve - lefelé tartottak.
Az európai börzék már a tengerentúli kamatdöntést megelőzően bezártak, így azokra csak az immár harmadik napja tartó bizonytalanság hatott. A vezető mutatók közül - a bankrészvényeknek köszönhetően - csupán az FTSE-100 tudott emelkedéssel zárni. A DAX-nak a Bayer profitfigyelmeztetése adott nagy pofont, míg a CAC-40-t jórészt a távközlési papírok húzták le. Párizsban az 1998 októbere óta nem látott szintre zuhanó France Télécom volt a nagy vesztes, miután újra felerősödtek a cég érdekeltségi körébe tartozó olasz Wind 5,5 milliárd eurós hitelfelvétele körüli aggodalmak.
A Fed kamatvágása nyomán tovább erősödött a dollár, azaz az euró kurzusa benézett 86 cent alá.
Tokióban is magukhoz tértek a bankpapírok, ám ez a gyengélkedő tech-szektor ellenében nem tudta megtartani a Nikkeit, s az lefelé mozdult el.
Á. V.
