A tengerentúli tőzsdeindexeknek a kiskereskedelmi cégek várakozásokon felüli forgalma, több chipgyártó papírjainak felminősítése, illetve az európai kamatcsökkentés adott lendületet, ám lapzártánkra jócskán lemorzsolódtak a mutatók, sőt a Nasdaq esésbe váltott.
A technológiai szektoron belül a chipgyártók papírjai váltak keresetté, miután a Morgan Stanley Dean Witter & Co. hat társaság részvényeit is erős vételre ajánlotta. A hagyományos gazdaság vállalatai közül a kiskereskedelmi cégek vezették az emelkedést, ugyanis áprilisban az üzletláncok forgalma - amely nem tartalmazza a boltok számának változásából adódó hatásokat - 3,8 százalékkal bővült. Ezen belül is az alacsonyabb árfekvésű láncok könyvelhettek el nagyobb nyereséget, a Wal-Mart Stores például éves szinten közel 14 százalékos forgalomnövekedésről számolt be.
Az Európai Központi Bank (ECB) váratlan, 25 bázispontos kamatcsökkentése az öreg kontinensen elsősorban a bankpapíroknak tett jót, de a technológiai és a távközlési részvények is a nyertesek között voltak. Londonban a befektetők az ECB-é mellett a Bank of England szintén 0,25 százalékpontos, azaz a piaci várakozásoknak megfelelő kamatmérséklését is kedvezően fogadták. A 5,9 milliárd font összegben új részvényeket kibocsátó, s az osztalékfizetés leállításáról határozó British Telecom (BT) kimaradt a távközlési hosszból, papírjai jelentős veszteséggel zártak. Az ECB-kamatcsökkentés hatására az euró dollárral szembeni árfolyama szinte azonnal 89 cent fölé ugrott, ám később 88 cent alá zuhant. A nagy esést elemzők azzal magyarázzák, hogy a befektetők szerint a hirtelen döntés megkérdőjelezi az ECB hitelességét.
A Nikkei-225 a Nasdaq esését követő technológiai bessznek betudhatóan mérsékelt gyengüléssel zárt. A piaci érték szerint a világ második legnagyobb mobilcégének számító NTT DoCoMo bejelentette, hogy folyó pénzügyi évének profitnövekedési üteme - a verseny erősödése, azaz a Vodafone japán piacon való megjelenése - miatt csökken majd. A hangulatnak s a DoCoMo árfolyamának az sem tett jót, hogy a Nomura egy fokkal lerontotta a cég részvényeire adott besorolást.
Á. V.
