BUX 139806.33 0,52 %
OTP 45800 0,62 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Enyhe pesszimizmus a tengerentúlon

Némi határozatlanság után tegnap lapzártánkkor egységesen lefelé tartottak a tengerentúli tőzsdeindexek, bár a gyengülés mértéke nem volt túlzottan jelentős. Európában a londoni börze zárva tartott, a CAC-40 emelkedéssel, a DAX gyengüléssel zárt. Az euró dollárral szembeni árfolyama 89 cent fölött ingadozott.

2001. május 7. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tengerentúli befektetők hétfőn - a múlt heti makrohírek után - újabb vállalati gyorsjelentésekre vártak, s továbbra is abban reménykedtek, hogy a Fed egy legalább 50 bázispontos kamatcsökkentésre szánja rá magát.
A technológiai szektoron belül az internetes, illetve a szoftveriparban érdekelt cégek papírjai vezették az áresést. A számítógép-hálózati berendezéseket gyártó 3Com Corp. közölte, hogy - egy egymilliárd dolláros költségcsökkentési program részeként - 30 százalékos, azaz háromezer fős létszámleépítést hajt végre. Hasonlóképp döntött a Portal Software is: az első negyedévben a várt 1 cent részvényenkénti nyereség helyett 19-21 cent részvényenkénti veszteségre számító társaság dolgozóinak 20-25 százalékát akarja elbocsátani. A Lucent Technologies árfolyama azt követően kezdett süllyedni, hogy a hétvégén változás történt a pénzügyi vezérigazgatói poszton.
A régi gazdaságból sem érkeztek biztató hírek. A pénzügyi szférában a J.P. Morgan Chase & Co. volt a nagy vesztes, miután a Prudential Securities - a cég rossz hiteleire hivatkozva - tartásról eladásra rontotta le a társaság papírjainak ajánlását. A FedEx gyorsposta-vállalat üzleti évének negyedik és első negyedévére vonatkozóan profit warningot jelentett be - a társaságot a gazdaság lassulása mellett a tech-cégektől érkező megrendelések csökkenése is sújtja.
A londoni tőzsde tegnap zárva tartott; a párizsi börzemutatót a technológiai és a távközlési cégek mellett a TotalFinaElf is erősítette, míg a Vivendi eséssel zárt. Frankfurtban az E.ON közszolgáltató árfolyamát az nyomta le, hogy a bajor kormány a tartomány cégben lévő 5 százalékos pakettjének eladására készül. A DAX-ot a tech-papírok sem tudták megtartani, holott a piac kedvezően fogadta a hírt, miszerint az illetékes amerikai bíróság elutasította a Rambus Inc. által a német Infineon chipgyártó ellen benyújtott szabadalmi keresetet. Az, hogy a Novartis részesedést vásárolt a Roche-ban, csak rövid ideig adott támaszt a gyógyszeripari részvényeknek. Az euró dollárral szembeni árfolyama valamivel 89 cent fölött mozgott, az európai fizetőeszköz kurzusát a vártnál alacsonyabb termelői árindexek erősítették.
A tokiói tőzsde a profitrealizálások miatt veszteséggel nyitott, ám az új japán kormányfő, Koidzumi Dzsunicsiro fiskális és strukturális reformokat kilátásba helyező ígéretei nyomán a Nikkei-225 emelkedéssel zárt.
Á. V.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet