BUX 132407.32 0,72 %
OTP 40450 -1,58 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Reorganizációt jelentett be a Graphisoft

A 24 százalékos eredménycsökkenést hozó tavalyi év után lapunk információi szerint reorganizációt határozott el a Graphisoft. Az átszervezések jegyében egyszeri 6 százalékos létszámleépítés valósul meg, több tevékenységet pedig kiszervez a társaság. Néhány párhuzamosságot is megszüntetnek, a fejlesztők egy részét az ígéretes terméknek számító GDL-projektre irányítják át. A cég két legfőbb vezetőjének fizetése idén nem lesz magasabb a minimálbérnél.

2001. február 27. kedd, 23:59

A meglehetősen kedvezőtlenre sikeredett tavalyi éve után a Graphisoft - a dolgozóknak tartott céggyűlésen - reorganizációs tervet jelentett be. A költségcsökkentések megvalósításában alighanem az utóbbi időben elhangzott elemzői kritikáknak is szerepe volt. Lapunk információi szerint az átszervezés jegyében egyszeri, 6 százalékos leépítésre kerül sor, a dolgozók egy részét pedig más területre irányítják át. A cégvezetés bejelentette, hogy 18 főt elküldenek a Magyarországon mintegy 300 főt foglalkoztató cégtől, összevonják a marketing- és a productmarketing-részlegeket, megszűntetik a grafikai dizájntevékenységet, és leépítést hajtanak végre az értékesítési részlegnél is. Egyre több, az alaptevékenységhez szorosan nem kapcsolódó tevékenységet (például reklámkampányok) kiszervez a társaság.
A fő terméket jelentő ArchiCADből főleg a világnyelvekre koncentrál a Graphisoft. A cég jelentős eredménynövekedést vár a Cymap CADLinkjének jelenleg két helyszínen, Budapesten és Bristolban folyó fejlesztésének összehangolásától.

Az ArchiCAD-fejlesztők egy részét az utóbbi időben prioritást kapott GDL-fejlesztés veszi át. Az adminisztrációs költségek csökkenését várja a társaság néhány fő elbocsátásától. A menedzsment bérbefagyasztást jelentett be a legfelsőbb szinten. Mint Bojár Gábor elnök-vezérigazgató lapunknak elmondta, ő és alapító-tulajdonostársa, Tari István Gábor idén csak minimálbért vesz fel a cégtől, így demonstrálva felelősségét a tavalyi kudarcért. A reorganizáció eredményeképpen - mint Bojár hangsúlyozta - egymillió euró megtakarítást szeretnének elérni 2001-ben.
A cég a múlt héten arról számolt be (NAPI Gazdaság, 2001. február 21., 11-12. oldal), hogy az elemzők kritikája ellenére nem tart szükségesnek létszámleépítést, sőt a létszám a tavalyi 33 százalékos növekedés után idén - legfeljebb 16 százalékkal - nőhet.
Megfigyelők szerint azonban inkább stagnálás, illetve kisebb növekedés várható az idén. Bár a cég csak március végén teszi közzé idei terveit, Bojár Gábor lapunknak elmondta, hogy most már inkább találkozik olyan - szerényebb számokat tartalmazó - elemzésekkel, amelyek közelebb állnak a realitásokhoz. A konzervatívabb elemzők ez évre már 4,5-4,8 millió euró közötti profitot várnak a cégtől.
A Graphisoft ez évi terveinek teljesítésében mindenesetre kulcsszerepet játszhat az ArchiCAD új verziójának második negyedévre várt piacra dobása; a vevők a régebbi verziókból ilyenkor mérsékelten vásárolnak.
Tallósy István

Tallósy István
Tallósy István

Ez is érdekelhet