A cbsmarketwatch.com által megkérdezett elemzők 2001-ben átlagosan 26 százalékos emelkedést várnak a Standard & Poor's 500-as indextől. Az első félévben azonban nem számítanak komolyabb emelkedésre. A negyedik negyedéves gyorsjelentés-szezon még el sem kezdődött, és a hard landing lehetősége miatt aggódó befektetők, mielőtt megtennék tétjeiket, vélhetően megvárják a 2001-es első és második negyedéves vállalati eredményeket.
A First Call szerint koránt sincs vége a csökkenő árbevételek és nyereségek miatti aggodalmaknak, a brókercégek továbbra is egyre lejjebb és lejjebb viszik eredménybecsléseiket, különösen a technológiai szektorban. Míg október elején az elemzők még átlagosan 28,2 százalékos profitnövekedést vártak a technológiai cégektől 2001 első három hónapjára, addig december végén már csak 8,4 százalékos átlagos profitnövekedés adódott. A második negyedévre vonatkozó konszenzus 10,9 százalékról 4,3 százalékra csökkent, az év egészét tekintve pedig 13,5 százalékra mérséklődött a 2000 októberében még 23,8 százalékos előrejelzés.
Mivel az internetes szektorban vélhetően még legalább fél évig folytatódik a konszolidáció, rövidebb távon itt sem számítanak fellendülésre. „Hat hónapig elüldögélek a partvonalon, és hagyom, hogy a halál angyala összegyűjtse a holttesteket” - idézte a cnnfn.com az egyik egyesült államokbeli alapkezelőt. Arra pedig szinte senki nem számít, hogy visszatérnének a régi szép napok: „Aki még mindig a nagyobb bolond elméletére fogad, annak nem lesz versenytársa ezért a címért” - összegezte a piaci hangulatot a thestreet.com jövő évre szánt befektetési tanácsai között.
(NAPI)
