A tegnapi aukción mintegy 7 milliárd forint értékben érkeztek ajánlatok a Raiffeisen Bank I. nevű, változó kamatozású kötvényre. Ebből a kibocsátó 5,95 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el. (A bank szabadon dönthetett arról, hogy milyen árfolyamig hajlandó az ajánlatokat elfogadni.) A három hónapos BUBOR + 0,1 százalék kamatot fizető papírok átlagos árfolyama 99,63 százalék lett, a minimális árfolyam 99,5, a maximális pedig 100 százalék. Az első negyedévi kezdőkamat évi 12,15 százalék.
Az aukcióra 47 ajánlat érkezett, de voltak befektetők, akik különböző árakon különböző mennyiséget vásároltak volna meg. Így a kötvénytulajdonosok száma ennél alacsonyabb, de meghaladja a tőzsdei bevezetéshez szükséges 25-öt. A kötvények bevezetését kérelmezni fogják, de egyelőre nem biztos, hogy a közkézhányadra vonatkozó összes előírás teljesül.
A magánszemélyek részvétele ugyanis minimális volt, talán féltucatnyian tettek ajánlatot, a többi intézményi befektető volt. Az általában vagyonkezeléssel foglalkozó intézményi befektetők egyébként nem feltétlenül a tőzsdei bevezetés hívei, mivel az illikvid papírok tőzsdei áron való nyilvántartása gyakran ingadozásokat okoz befektetéseik hozamában. (Tőzsdei ár hiányában általában a beszerzési ár plusz a felhalmozott kamat az értékelés alapja.)
E. J.
