A Wall Streeten a többségében hagyományos blue chipeket tartalmazó Dow Jones emelkedett, a több technológiai összetevővel megáldott S&P 500 stagnált, a tech-papírokkal terhes Nasdaq Composite pedig több mint 2 százalékos mínuszban járt. Az árfolyamok rövid ideig kissé magukhoz tértek annak hírére, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a floridai fellebbviteli bíróság döntését, amely szerint a kézzel számolt szavazatokat is figyelembe kell venni a floridai szavazatok végső összeszámlálásakor.
Kamatcsökkentési remények
A jobb napokat látott technológiai szektorban továbbra is a nagyágyúk túlértékeltsége, a részvénypiac egészén pedig a negyedik negyedéves eredménykilátásokkal kapcsolatos aggodalmak határozták meg a hangulatot. Az I/B/E/S adatai szerint eddig 300 profit warning jelent meg a negyedik negyedévre vonatkozóan, és az elemzők profit-előrejelzései is rendületlenül araszolgatnak lefelé. A szélsőségesen szkeptikusok táborában ismét felütötte a fejét a hard landing elmélete, de egyre többen reménykednek abban, hogy az amerikai gazdaság vártnál nagyobb lassulására utaló adatok miatt a Fed december 19-i ülésén nyilvánvalóvá teszi: immár a kamatcsökkentésre hajlik.
A devizapiacon a dollár tovább gyengült az euróval szemben, de a jen is erőre kapott a dollárral szemben. Az európai fizetőeszközt az amerikai kereskedés elején 89 cent közelében jegyezték.
Párizs esett a legnagyobbat
A vezető európai tőzsdék 1 százalék körüli mínuszban várták az amerikai nyitást, ami végül nem hozott gyógyírt a sebekre. A technológiai és a távközlési szektor - ellentétben az ázsiai tőzsdékkel - visszaesett, a befektetőket ugyanis elbizonytalanította, hogy a Nasdaq Composite pénteken elvesztette napon belüli nyereségét, és a csaknem 6 százalékos napon belüli maximum után 1,8 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést. Elemzők a következő hetekben és hónapokban nem várnak jelentősebb emelkedést az európai részvénypiacon, különösen a technológiai szektorban. Európa-szerte gyengén szerepeltek a pénzügyi részvények, köztük a Deutsche Bank, amely hétfőn tette közzé rekonstrukciós terveit. A vezető európai piacok közül a legkisebb csökkenést a londoni, a legnagyobbat a párizsi szenvedte el.
Tokió az árral szemben
Bár a Nasdaq részvénypiacon pénteken zárásra némiképp kifulladt a napközbeni rally, a tokiói börzén a távközlési és a technológiai szektor tekintélyes emelkedéssel fejezte be a kereskedést. Helyi elemzők és kereskedők szerint a jelenlegi alacsony árszinteket nem indokolják a fundamentumok, ezért a piac lassan már függetlenítheti magát az amerikai trendektől. A jen erősödött a dollárral szemben, miután nyilvánosságra került, hogy a harmadik negyedében az elemzői várakozásokkal összhangban 0,2 százalékkal bővült a nemzeti össztermék.
(NAPI)
