Bár Gyurós Tibor elnök már október közepén figyelmeztetett, hogy a Synergon Informatika Rt. a harmadik negyedévben ráfizetésről számol majd be, a 334 millió forintos veszteség a tegnapi 8 százalékos árfolyamesés alapján ítélve meglepte a piacot. A rendszerintegrátor az első kilenc hónapban 179 millió forintos adózás utáni veszteséget ért el, ami 158 százalékos csökkenés a bázisidőszakhoz viszonyítva.
A társaság árbevétele 16 százalékos növekedéssel 9,564 milliárd forintra emelkedett a tavalyi azonos időszakban elért 8,259 milliárd forintról. Az árbevétel 41 százalékát távközlési cégektől érkezett megrendelések adták, a többi szektor aránya azonban stagnált vagy mérséklődött az árbevételen belül, ráadásul csökkent az értékesítés szolgáltatástartalma is, ami a nettó fedezeti szint csökkenését vonta maga után.
A 22 százalékkal növekvő értékesítési költségek, valamint a 19 százalékkal emelkedő egyéb működési költségek hatására az üzemi eredmény 241 millió forintos mínuszt mutatott a bázisidőszakban elért 177 milliós pozitívum után. A dolgon kissé szépített, hogy a pénzügyi műveletek eredménye 198 millió forintra emelkedett az 1999 első kilenc hónapjában elért 141 millió forintról.
Bár a gyorsjelentésben továbbra is szerepel az immár megszokott kijelentés, mely szerint a rendszerintegrátor éves árbevételének döntő részét a negyedik negyedévben realizálja, nem sok jóval kecsegtet az a megfogalmazás, mely szerint a harmadik negyedévben elnyert nagyobb tenderek „már csupán csekély hatással lesznek az év egészének eredményeire". A cégvezetés azonban továbbra sem hajlandó semmit közölni azt illetően, hogy az év egészében mekkora árbevétellel és nyereséggel számol.
A vállalat mindenesetre levonta a tanulságot, és a harmadik negyedév végén elkezdte termékportfóliójának megtisztítását és az ehhez kapcsolódó kapacitások leépítését. Megszüntetik a nem stratégiai jelentőségű üzletágakat, köztük a pénzintézeti rendszerek értékesítését és a tanácsadást, és azokra a területekre összpontosítanak, ahol a piac első három szereplője között lehetnek. Az október közepén bejelentett, 10 százalékosra tervezett létszámleépítés 80 százaléka már folyamatban van, válaszolta Antal József vezérigazgató-helyettes újságírói kérdésre a társaság sajtótájékoztatóján. Gyúros Tibor elnök szerint az idei eredmény és a tőzsdei mélyrepülés semmilyen változást nem hoz az akvizíciós menetrendben, a csehországi és romániai tárgyalásokról azonban semmilyen konkrétummal nem szolgált.
N. L.
