Gyúros Tibor Synergon-elnök Reuters hírügynökségnek adott szerdai nyilatkozata után a tőzsdetitkárság tegnap egy óráig felfüggesztette a kereskedést a Synergon Informatika Rt. részvényével annak érdekében, hogy a befektetőknek legyen idejük tájékozódni az ügyben.
A rendszerintegrátor cég elnöke ugyanis kijelentette, hogy a harmadik negyedévre vonatkozóan a társaság veszteségről fog beszámolni, és az egész éves profit is alacsonyabb lesz a korábban vártnál. Továbbá a vállalat elbocsátja alkalmazottai 10 százalékát, ami a harmadik negyedéves eredményt 100 millió forintos rendkívüli költséggel fogja megterhelni.
A NAPI Gazdaság megkeresésére az elnök elmondta: ő csupán arra kívánta figyelmeztetni az elmúlt időszakban talán túlzottan optimistává vált piacot, hogy a harmadik negyedévben elnyert négy nagyobb tender csak a negyedik negyedév közepétől kezd hatni a társaság árbevételére és nyereségére. Gyúros cáfolta a Reuters állítását, mely szerint azt mondta volna, hogy "az egész éves nyereség alatta marad majd a jelenleg 750 millió forint körüli piaci várakozásoknak". Az elnök azonban sem a korábbi, 1,2 milliárdos, sem a Reuters által említett jelenlegi, 750 milliós piaci várakozást nem volt hajlandó kommentálni, és a társaság jelenlegi egész éves profitbecsléséről sem volt hajlandó semmit elárulni.
Gyúros véleménye szerint a Szalóczy Zsolt ellen indított eljárás a jelenleg folyó tendereken nem rontja jelentősen a Synergon esélyeit. A Synergon részvényárfolyama a felfüggesztés előtt több mint 6 százalékot esett, a kereskedés újraindulása után tovább zuhant, azonban hamarosan erősödni kezdett, és végül 1250 forintos árfolyamon, több mint 4 százalékos erősödéssel fejezte be a napot. A részvény ennek ellenére a héten közel 25 százalékot esett, a tavasszal elért 4650 forintos rekordhoz viszonyítva pedig 73 százalékot veszített értékéből.
N. L.
