A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése szárnyal, az elektrifikált járművek az összes eladás több mint felét tették ki, adott tájékoztatást az Economxhoz eljuttatott közleményében a cégcsoport.
Ebből kiderül, hogy a zászlóshajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo, Lotus, Polestar, Lynk & Co és Zeekr márkákat is jegyző Geely Holding portfóliójába tartozó összes márka együttes értékesítése világszinten idén január-március alatt elérte a 937 927 darabot.
A csoport új energiás (plug-in hibrid és tisztán elektromos) járműveinek értékesítése 5,8 százalékkal nőtt, elérve a 491 006 darabot, ami az összesített eladások 52,4 százalékát jelentette.
A legnagyobb volument a Geely Auto portfóliójába tartozó márkák produkálták.
A hongkongi tőzsdén jegyzett Geely Auto holdingtársaság, amely a Geely márka mellett magában foglalja a Lynk & Co és a Zeekr márkákat is, 709 358 darabos első negyedéves értékesítésről számolt be. Ezen belül
- A vállalat névadó, zászlóshajó márkája, a plug-in hibrid STARRAY EM-i és a tisztán elektromos E5 révén immár Magyarországon is közvetlenül elérhető Geely 550.659 darabos értékesítést ért el.
- A vállalat prémium márkája, a Lynk & Co 81.662 darab új autót értékesített, ami 12 százalékos éves növekedést jelentett.
- A vállalat felsőkategóriás luxus elektromos mobilitási technológiai márkája, a Zeekr 77.037 darabos értékesítéssel 86 százalékos éves növekedést könyvelhetett el.
A Geely Auto, Lynk & Co és Zeekr globális terjeszkedésének üteme 2026-ban felgyorsult. A vállalat Kínán kívüli értékesítése új rekordot ért el, 203 024 darabbal, ami 126 százalékos éves növekedést jelentett.
A Kínában legnagyobb példányszámban értékesített elektromos modell, a Geely StarWish EX2 megkezdte kiszállításait Délkelet-Ázsia piacain. A Lynk & Co és Zeekr márkák szintén megkezdték terjeszkedésüket az érett piacokról a gyorsan növekvő latin-amerikai és közel-keleti piacok felé.
Szépen teljesített a Polestar és a Volvo is
A Polestar globális értékesítése ugyanebben az időszakban elérte a 13 126 járművet, ami körülbelül 7 százalékos éves növekedést jelentett. Emellett a Polestar globális terjeszkedésének üteme is felgyorsult, a kiskereskedelmi értékesítési pontok száma 230 helyszínre nőtt, ami 50 százalékos éves növekedést jelentett.
A Volvo Cars az első negyedévben globálisan 153 316 járművet értékesített, ebből az új energiás járművek száma 72. 579 volt, ami az összes értékesítés 47,3 százalékát tette ki.
Több mint húszéves eladási rekordot döntött meg a PROTON
A malajziai nemzeti autógyártó, a PROTON Holdings, amellyel a Geely Holding stratégiai partnerséget tart fenn, erős első negyedéves teljesítményt mutatott: az értékesítés elérte a 49 140 darabot, ami 2004 óta a legmagasabb szint.
A május 20-án megrendezésre kerülő Automotive Summit rendezvényen a hazai autópiac legfontosabb szereplői találkoznak.

