Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Kezdjük egy kényes kérdéssel: a fémhulladékgyűjtő szakmának elég rossz híre van. Sok ember szerint végső soron önök tehetnek arról, hogy a köztéri fémtárgyak és szobrok rendszeresen eltűnnek, hiszen a tolvajoktól színesfémgyűjtők veszik meg a lopott holmit. Mennyire jellemző ezen a területen az illegális tevékenység?
– Sajnos a lesújtó kép részben jogos, a szakmánk ugyanis az utóbbi egy-két évtizedben nagyon felhígult. Az a baj, hogy sokan bármiféle erkölcsi és szakmai alkalmassági vizsgálat nélkül foglalkoznak fémhulladék-begyűjtéssel, gyakran egészen más tevékenységre kiadott engedéllyel, vagy anélkül. Ennek következtében ma Magyarországon körülbelül 600 gyűjtő foglalkozik ezzel a tevékenységgel. Ennyit a legális piac nem tart el, így a vállalkozók számára nagy a kísértés az orgazdaságra. A másik gond az áfacsalás lehetősége, amely szintén vonzza a zavarosban halászókat. Erre csak az lehetne a megoldás, ha eltörölnék a fémhulladékok áfáját – ahogy az Olaszországban történt –, az érdek-képviseleti szervezetünk régóta próbálja rávenni erre a kormányzatot, de eddig hiába. Végeredményben összesen 20-25 olyan nagyobb vállalkozás lehet, amely ma ezen a területen legálisan jól megél.
– Térjünk át az önök cégére: ócskavasbegyűjtésre és -forgalmazásra alakultak az ötvenes években, de mára – a számtalan cégjogi átalakulás és a privatizáció mellett – a profiljuk jócskán kibővült: a vashulladékon kívül színesfémeket, műanyagot, papírt, fát és használt akkumulátorokat is átvesznek, miközben géptisztító rongyot árusítanak, sőt iparigáz-telepként is működnek. Miért kellett ennyi mindenbe belevágni?
– Jórészt azért, hogy az ügyfeleinknek teljes szolgáltatást nyújthassunk. A használt raklapok átvétele, szétbontása és pozdorjává való feldolgozása például önmagában nem nagy üzlet, de aki ezeket nálunk helyezi el, az rendszerint más, értékesebb hulladékot is átad. A fő profilunk azonban ma is az ócskavas.
– Hol értékesítik a begyűjtött anyagokat?
– Döntő többségében külföldön, mivel a magyar felhasználók a fémhulladékokért rosszabb árakat kínálnak, lényegesen hátrányosabb fizetési feltételek mellett. A szlovén, olasz és osztrák vevőknek eladott áru esetében a szállítási költség minket csak a határállomásig – Szlovénia esetében például Őriszentpéterig, olasz kiszállításoknál pedig Gyékényesig – terhel, márpedig ezek sokkal közelebb vannak Nagykanizsához, mint a legtöbb nagy magyar feldolgozóüzem. A nyugati vevők ráadásul megbízhatóbban fizetnek és a leszerződött havi mennyiség vételárának jelentős részét – néha az egészét – hajlandóak megelőlegezni. További „ösztönzés” az exportra, hogy némely hulladékot – például az akkumulátorokat – nem is tudnak feldolgozni Magyarországon. A városnak a nyugati határhoz közeli fekvése egyébként jelentős versenyelőny számunkra más országrészek hulladékgyűjtő cégeivel szemben.
– Az önökkel szerződött hulladékbegyűjtő koordinátor szervezetek – például az Ökopannon Kht. – környezetvédelmi licencdíjakból származó bevételeinek egy része önökhöz kerül.
– Ez így van, de az ebből a forrásból származó bevételünk egyelőre jelentéktelen. A folyamat a következő: a vasáru gyártója szerződést köt egy koordinátorral, hogy az gyűjtse vissza a számára előírt mennyiségű ócskavasat, ennek fejében licencdíjat fizet a koordinátornak. A begyűjtést erre szakosodott cégek végzik – például mi –, amelyek a hulladék végső feldolgozójától, vashulladék esetében a kohótól egy igazolást kapnak a beszállított mennyiségről, a koordinátor pedig az igazolt mennyiségre tonnánként meghatározott összeget fizet nekik a licencdíjból. A baj az, hogy a kohó által fizetett vételár olyan alacsony, hogy – bár a koordinátortól kapott pénz körülbelül egynegyedével megfejeli – a szállítási költség figyelembevételével még mindig érdemesebb külföldön eladnunk az ócskavasat. Ezért van az, hogy a begyűjtött hulladék nagy részét ma is exportáljuk. Itthon marad viszont a papír, a fa és a műanyag egy része.
– Önök nemrég 46 millió forintot nyertek egy pályázaton.
– Igen, fejlesztésre fordítottuk a pénzt. A technológiánk ugyanis még mindig jórészt az annak idején a KGST-országokból beszerzett berendezéseken alapul. Ezzel a műszaki háttérrel szereztük meg a szakmában második cégként 1993-ban az ISO 9002-es minősítést, később az ISO 9001-et, illetve az ISO 14001-et, de mára tovább kell lépni. Következő lépésként két tömörítőfejes konténer és egy műanyag- és papírhulladék-bálázó gép vásárlását határoztuk el, körülbelül 100 millió forint értékben. Ehhez ítélte meg a Gazdasági Minisztérium az említett 46 millió forintos támogatást, amely egyben annak elismerése, hogy a Murafém magas szakmai színvonalú munkát végez és átlátható gazdálkodást folytat.
