A bevásárlóközpont sokak számára a globalizáció negatív jelképe. Mivel pedig Budaörsöt ma elsősorban a hipermarketek kapcsán emlegetik, a város maga is elrettentő példának számít a modern gazdaságfejlődés ellenzőinek szemében. Ilyen gondolkodásmódot tükröz például az az előadás, amelyet Már csak az Mnull hiányzik! címmel Gadó György Pál három éve tartott a hasonlóan árulkodó című „A Budai-hegység 2001-ben – A hanyatlás megállíthatatlan?” vitasorozat keretében. Az egyébként sok helytálló megállapítást tartalmazó eszmefuttatás során Gadó egyebek közt felidézi „azokat az időket, mikor még Budaörs a természetbe simuló település volt, mikor még nyaknyújtóztatás nélkül lehetett látni a Törökugratót, az Út-hegyet, az Odvas-hegyet és a Kő-hegyet”. Azok az idők persze igencsak régen lehettek, mert azt elismeri, hogy már az évtizedekkel ezelőtt épült lakótelep „sokat változtatott a hangulaton”. Kétségtelen, hogy egy terjeszkedő nagyváros drasztikusan megváltoztatja a közeli települések arculatát. A falvak területe és népessége óriásira duzzad a metropoliszból kiköltözőkkel, kiépül az infrastruktúra, a régi központok forgalomtól agyonterhelt felvonulási területté válnak, a környékbeli tájat, természetet pedig a frissen odatelepült tehetős polgárok építő-kertészkedő buzgalma gyorsan és biztosan „zöldövezetté” gyúrja át, amelynek zöldje azonban már csak a helyben lakók számára nyújt enyhülést. Budaörs esetében ezeket az agglomerációs „tüneteket” fokozta, hogy mivel a Budai-hegység déli peremén fekszik, Budapestről nyugati irányban csak erre lehetett kihozni a főútvonalakat, amelyek viszont a rendszerváltás után bekövetkező kereskedelmi boom során ide vonzották a nagyáruházakat. Ennek a környezettudatos és hagyománytisztelő emberek szemében „halmozottan hátrányos” helyzetnek az értekeléséhez azonban kívánkozik néhány megjegyzés. A sokak által elátkozott kereskedelmi egységek építésekor Magyarországon szinte sohasem valódi természeti, néprajzi vagy építészeti értékeket túr, vagy zár el a bulldózer. (A lakóházak kedvéért néha igen, de ezért valahogy kevésbé haragszanak a honi alternatívok.) Az építkezések színterei többnyire szántóföldek, városi foghíjtelkek, elhagyott gyártelepek, vagy gyommal – jórészt parlagfűvel – benőtt, ráadásul magyar sajátosságként szeméttel borított külterületek. Kétségtelen ezenkívül, hogy a Budai-hegység régóta kirándulóhelyként szolgálja a város lakóinak jó közérzetét, a jó közérzethez azonban a komfortos vásárlási lehetőség is hozzátartozik, Budaörs ráadásul nem is volt frekventált túra-kiindulópont. Ha ilyen minőségében mégis csökkent az értéke, az nem annyira a hipermarketek „bűne”, mint inkább a hegyoldalakra felkúszó lakónegyedeké. No meg azoké, akik legutóbb letarolták az egyik közeli hegyoldal fenyőfáit, pedig közel s távol nem épül sem áruház, sem autópálya.
Tóth Gábor