Egy komplex városrehabilitációs programról döntött az ajkai önkormányzat. A több ütemű, több száz millió forintos ingatlanfejlesztés keretében többek között új városközpont épül, s hozzákezdenek a strand rekonstrukciójához is.
Több ütemű, egyenként is több száz millió forint értékű, különböző forrásokból finanszírozott, komplex városrehabilitációs programról döntött az ajkai önkormányzat – erősítették meg lapunk információit a városházán. Az ingatlanfejlesztés keretében egy turisztikailag is vonzó belvárost szeretnének kialakítani. Sétálóutcákat nyitnak, felújítják a parkokat és a játszótereket, s új arculatot kapnak a döntően az 50-es és 60-as években épült házak. A meglévő foghíjtelkeket pedig társasházakkal beépítik, az utóbbit egy átfogó panelrehabilitációs programmal együtt végzik el. A város idén – központi támogatás segítségével – 59 házgyári elemekből készült lakást tud felújítani. Ugyancsak még az idén hozzákezdenek a városi strand és a hozzá kapcsolódó uszoda rekonstrukciójához. 2004-ben elkészült az első ajkai fecskeház is, amelyet egy volt munkásszállóból alakítottak ki. Az önkormányzat a közelmúltban úgy döntött, hogy további két hasonló, úgynevezett timföldszállót vásárol meg, s a jelenleg meglehetősen rossz állapotban lévő épületeket szociális bérlakásokká, valamint idősek otthonává alakítja. A településrehabilitációs programnak ugyancsak fontos eleme lesz, hogy az idén elkészülő két bevásárlóközpontot övező területet feltárják, kiépül az út- és csatornahálózat, s elkezdődhet a telekalakítás. Ezzel párhuzamosan készítik elő azt a területet is, amelyen a tervek szerint egy logisztikai központ is épül majd.
