BUX 143472.94 -0,29 %
OTP 45720 -0,82 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Húszezer Széchenyi kártya aktív

2010. július 22. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Széchenyi kártyaprogram indulása óta mintegy 130 ezer plasztik került kibocsátásra, összesen mintegy 763 milliárd forintnyi hitelkeretet biztosítva a kis- és középvállalkozói szektornak. A válság ugyanakkor a jelenlegi aktív kártyahasználók számán is meglátszik. Az OTP Bank tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 20 ezer aktív Széchenyi kártya (SZK) van forgalomban Magyarországon, amelynek mintegy negyedét a legnagyobb bank bocsátotta ki. Csicsáky Péternek, a Takarékbank vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a bankhoz kapcsolt takarékszövetkezeteknek mintegy 7600 élő Széchenyi kártyás ügyfele van. A korábbi közlések szerint az igényelt kártyák döntő többségét - 85 százalékát - vidéken igényelték a vállalkozások, így érthető, hogy miért a takarékok piacvezetők az új kártyák kibocsátásában - jelenleg a fennálló szerződött állomány értéke 47,84 milliárd forintra rúg. A lapunknak nyilatkozó hitelintézetek közül az MKB Banknál mintegy négyezer szerződött ügyfélről tudtak beszámolni, a szerződött állomány a bankban 25 milliárd forint felett van. Az élő hitelkeretek kihasználtságát a lapunknak nyilatkozó hitelintézetek 70-80 százalék közé teszik, ami megfelelő kihasználtságnak számít. A válság ugyanakkor itt sem múlik el nyomtalanul. Miként Csicsáky Péter fogalmaz: a gazdasági válság nyomán a Széchenyi kártya hiteladósainak esetében a korábbi - meglehetősen kedvezőnek mondható - beváltási arány közel megduplázódott. Az OTP-nél ezzel szemben úgy látják, az elmúlt hónapokban már nem romlott tovább a portfólióminőség, inkább a stagnálás volt megfigyelhető. A Takarékbank vezérigazgatója ennek ellenére hangsúlyozza: a takarékszövetkezeti integráció hitelintézeteinek SZK-hitelportfóliója a Garantiqa Hitelgarancia (GH) Zrt. kezességvállalása miatt a hasonló termékeknél kezelhetőbb kockázati szinteket képvisel. A Takarékbank tapasztalatai szerint partnerük a beváltáshoz szükséges dokumentumok kapcsán szigorú, alapos eljárást követ, ami sokszor időigényes. Ezzel együtt fontos látni - hangsúlyozza Csicsáky Péter -, hogy a GH Zrt. részvétele nélkül a Széchenyi kártyaprogram nem lett volna ennyire sikeres. A GH kezességvállalásával az OTP is elégedett, ám megjegyzik, hogy a közelmúltban jelentősen megemelésre került a garanciavállalás díja, ami számottevően növeli a vállalkozások hitelhez jutásának költségeit. Ugyanakkor - jegyzik meg az OTP illetékesei - az SZK, illetve a hozzá hasonló termékek esetében alkalmazott garanciadíjak között a Széchenyi plasztikhoz kapcsolódó díj jóval alacsonyabb. Az MKB Bank tájékoztatása szerint az elmúlt hat hónapban kismértékben megnőtt a Garantiqától lehívott kezességek száma és értéke is. A hitelkeretek kihasználtsága 80 százalékos.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet