A hazai kis- és középvállalkozások számára a Magyar Fejlesztési Bank olyan hitelportfóliót állított össze, amely teljes összhangban van az Európai Unió állami támogatási jogszabályaival. Ennek jele az is, hogy a hitelportfólióban szereplő valamennyi hitelcél - a hitelfelvevő választása alapján, ha megfelel a feltételeknek - csekély összegű támogatásként vagy regionális támogatásként is igényelhető.
A bank a gazdasági válság hatásainak nyomán számottevően átalakította a hitelprogramokat. Például a kkv-k mellett a kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozások is igényelhetik a kedvezményes kamatozású hiteleket, ezzel párhuzamosan a hitelösszeg a korábbi egymilliárd forint háromszorosára ugrott. Ugyancsak fontos változás, hogy a kölcsönökért újonnan alakult társaságok is folyamodhatnak, mindössze az a kizáró ok, ha projekttársaságnak minősülnek. A klasszikus értelemben vett beruházási hitelekre vonatkozó előírások is olvadtak, ezáltal a beruházáshoz szorosan kapcsolódó immateriális javak előállítása, vásárlása is lehetségessé válik. A korábbiakkal ellentétben a bank immár megkezdett beruházás esetében sem zárkózik el a hitelnyújtástól, s enyhültek (bizonyos feltételek esetén megszűntek) a fenntartási kötelezettségre vonatkozó szabályok.
A pénzügyi válság hatásainak tompítására kidolgozott finanszírozási megoldások közül a bank két termék, az Új Magyarország kis- és középvállalkozói hitelprogram és az Új Magyarország forgóeszköz hitelprogram számíthat komoly sikerre. Előbbi esetében 10-100 millió forint közötti hitelt lehet igényelni, jelenleg 6,3 százalékos kamatszint mellett. A legfeljebb 10 éves futamidejű hitel esetében 2 évig nem kell tőkét törleszteni, ráadásul a kölcsön 15 százalékos sajáterő-elvárás mellett igényelhető - amely önerő tartalmazhat egyéb hitelt vagy támogatást is. Az Új Magyarország forgóeszköz hitelprogram keretében a hitelösszeg 200 millió forintig terjedhet, amely jelenleg nagyjából 8 százalékos kamatszinten férhető hozzá. A kölcsön igényléséhez saját erő nem szükséges, a kölcsön futamideje legfeljebb 1 év+1 nap vagy 2 év lehet.
