Nagy feltűnést keltett, hogy az MKB Bank leállította lakossági devizahitelezését (Napi, október 14.). Az amerikai gyökerű pénzügyi krízis következményeit - fejtették ki lapunk érdeklődésére - az MKB kénytelen érvényesíteni üzletpolitikájában. Ez a drasztikusan emelkedő forrásköltségek figyelembevételét jelenti, valamint - a növekvő kockázatok miatt - szigorítást a prudenciális feltételekben: például magasabb hitelbiztosítéki értékek megkövetelését, esetenként magasabb kockázati felár alkalmazását. Mint hozzátették: ez általánosságban érvényes elv, a kis- és középvállalati (kkv) és a nagyvállalati ügyfélkörben egyaránt.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb, augusztusi adatai szerint ebben az évben már csökkent a céges kölcsönöknél a deviza aránya. Míg a múlt év végén még a hitelállomány közel 53 százalékát tette ki a deviza, augusztusra ez 49 százalék alá esett. Persze időközben a forint 6,4 százalékkal erősödött, ami önmagában jelentősen erodálta az állományt. A devizánál azonban akkor is érzékelhető a térvesztés, ha az állományi adatokat az időközben bekövetkezett árfolyammozgásokkal korrigáljuk. Ezen a téren igazán az októberi statisztika lesz majd érdekes. Annak számait különösen azért lehet majd könnyen értékelni, mert - persze ha a hónap végéig a jelenlegi szint marad érvényben - az euró árfolyama most körülbelül az év eleji szinten van. Az újabb statisztikákból egyéb téren is világosabb képet alkothatunk majd. Augusztusban még egyértelműen úgy tűnt, hogy a cégek hitelhez jutása semmilyen módon sem nehezülhetett. A forintkölcsönök állománya ugyanis az első nyolc hónap alatt 12,85 százalékkal emelkedett. A teljes céges hitelállomány ugyanekkor 4,2 százalékkal, a forinterősödés hatását kiszűrve pedig mintegy 7,5 százalékkal bővült.
Ez a helyzet azonban mára alapvetően megváltozott. Ahogy Hamecz István, az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója (volt jegybanki alelnök) a televízió Este című műsorában fogalmazott: míg korábban az ügyfelek "versenyeztették" a bankokat, most a vállalatoknál is visszatérnek a korábbi idők, amikor az ügyfelek kénytelenek esetleg bankról bankra járni hitelért. Ezt persze - legalábbis egyelőre - ilyen nyíltan egyetlen banknál sem mondják ki.
A Commerzbank üzletfejlesztési igazgatója, Lovas Emese lapunk érdeklődésére kifejtette: a hitel-előterjesztési folyamat során ügyfélreferenseik igyekeznek minél több információt beszerezni és minél jobban megismerni a cég jelenlegi és jövőbeni helyzetét. A már meglevő ügyletek monitoringolása is átfogóbb és mélyrehatóbb a korábbi gyakorlathoz képest. A Commerzbank korábban is komoly hangsúlyt helyezett a személyes kapcsolatra és a tanácsadó tevékenységre, erre viszont az elmúlt hónapokban ügyfeleik és a leendő ügyfeleik oldaláról is fokozottan nő az igény. Tamás Gábor, az UniCredit ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, mindenki pontosan tudja, hogy mindenekelőtt a vállalatok hitelezésének nemzetközi klímája romlott jelentősen. Ennek egyik oka, hogy lassuló növekedésű és nemegyszer depresszióba forduló gazdaságokban maguk a vállalatok találnak kevesebb olyan célt, amelyért érdemes fejleszteniük, vagy legalábbis nyugalmasabb időkre halasztják már eldöntött beruházásaikat. A hírek nem egy esetben a kapacitások visszafogásáról, hangsúlyosan nem fejlesztésekről szólnak. Tamás úgy véli, ennek tükrében különösen fontos, hogy miközben a vállalatok elsősorban maguk gondolják át terveiket, a bankok is hozzájuk hasonlóan szelektív és alapos módon nyújtsanak pénzügyi partnerséget.
A bankközi piacok megszűnése és a nagyfokú volatilitás - hangsúlyozták a Raiffeisennél - rövid távon megnehezíti a devizahitelezést. A banknál azonban bíznak abban, hogy a probléma kezelésére megfelelő lépéseket tesz a kormányzat és az MNB. A Raiffeisen a devizahitelezésen belül az eurót részesíti előnyben. Ezt az új keletű gyakorlatot alapvetően a nemzetközi pénzpiaci helyzet változtathatja meg. A megnövekedett kockázatok és a likviditásszűke - ismerték el a hitelintézetnél - várhatóan negatívan érinti a bankok kockázatvállalási hajlandóságát, valamint a hitelek árazását is - előreláthatólag minden szegmensben.
