Az utóbbi években megnőtt azoknak a hazai cégeknek a száma, amelyek működésük tervezhetővé tételéhez ügyviteli vagy vállalatirányítási rendszert vettek igénybe. Nagy azonban a lemaradásunk Nyugat-Európához képest ezen a téren. A rEVOLUTION felmérése szerint például az egymilliárd forintnál nagyobb forgalmú építőipari cégeknek 28 százaléka semmilyen vállalatirányítási rendszerrel nem rendelkezett, ugyancsak 28 százalékuk valamilyen saját fejlesztésű programot vagy rendszert használ és mindössze 44 százalékuk működtetett valamilyen professzionális gyártótól származó integrált rendszert.
Mindezek fényében nem kétséges, hogy az építőipari cégek nagy része számára nyitva áll az út a hatékonyság növeléséhez. Egy vállalatirányítási rendszer bevezetése azonban csak akkor vezet valós eredményre, ha az a hagyományos vállalatirányítási feladatokon kívül figyelembe veszi az iparágra jellemző, sokszor szélsőséges feltételeket. A gyakran használt ERP-rendszerek nem kezelik azokat a problémákat, amelyekkel az építőipari beruházó, generálkivitelező és a holding formában működő cégek nap mint nap szembenéznek. Így többek között nem megfelelőek több, nagy értékű, hosszú távú projekt egy időben való kezelésére, nem jelzik előre a likviditási nehézségeket, nem felkészültek olyan pénzügyi műveletek kezelésére, mint például a nagy értékű hitelek, bankgaranciák, visszatartások. Ilyen nagyságrendű tételeknél például már nem mindegy a likviditás szempontjából, hogy a kiállított száma áfáját nem azonnal, hanem csak az áfa bevallásakor kell befizetni. Holdingvállalatok esetén nem alkalmasak a különböző működési területek, projektcégek tevékenységének, pénzügyi műveleteinek összehangolására, és nem képesek a vállalatcsoporton belüli speciális pénzügyi műveletek kezelésére sem.
A nagy értékű fejlesztéseket kivitelező építőipari és más holdingszerű vállalatok a tervezés, a megvalósítás és a kontrolling egymáshoz kapcsolódó feladatkörét szeretnék mind hatékonyabban megvalósítani. A holdingvállalatoknál a vállalatcsoport működése múlik azon, hogy a csoportszintű tervek teljes összhangban vannak-e az egyes vállalatok terveivel, illetve a végrehajtás kontrollja minden szinten megvalósul-e. Mindehhez kapcsolódik a konszolidációs probléma, különösen akkor, ha a cégcsoporton belül különböző iparágakban működő cégek tevékenységét kell összehangolni. Az építőiparra az a jellemző, hogy a fővállalkozók az egyes projektekre külön projektcégeket alakítanak, amelyek önállóan kezelik az egyes beruházásokat. A beruházók számára fontos, hogy a leányvállalatok, projektcégek, alvállalkozók pénzügyi helyzetét előre tervezzék, eredményeit kövessék és egységes rendszerbe illesszék.
A vállalatok által létrehozott rendszer a viszonylag egyszerűbbtől a bonyolultig változhat, de minél több cég vagy alvállalkozó vesz részt a vállalathoz kapcsolódó ügyletekben, annál nehezebb feladata van a menedzsmentnek, ha szeretné a munkát és a pénzügyeket összehangolni. A konzisztens tervezés itt már nem versenyelőnyt jelent, hanem egész egyszerűen a cég fennmaradását biztosítja.
A rEVOLUTION Software Likviditástervezés és kontrolling modulja a Microsoft Dynamics NAV kis- és középvállalatok számára készült vállalatirányítási rendszeréhez készült, amely már önmagában is átfogó megoldást nyújt a pénzügyi folyamatok, az ügyfélkezelés és az elosztási csatornák folyamatainak optimalizálására. Az iparági vertikumok speciális igényeit lefedő megoldások ráépülnek a vállalatirányítási rendszer széles körű alapfunkcióira, azokkal szorosan integrálva működnek.
A modul cégcsoport-, cég- és projektszintű tervezési és ellenőrzési lehetőséget kínál. Segítségével a vezető az üzleti tervet akár projektszintig is képes lebontani, és a terveket a megvalósítási szakaszban is folyamatosan követni tudja. A projektszintű tervezést az a tendencia is indokolja, amely szerint egyre nagyobb hányadban jellemzőek az iparágban a nagy értékű projektek, amelyek a cég árbevételének adott esetben akár 10-20 százalékát is hozhatják. A likviditás tervezését teszi lehetővé továbbá a cégcsoporton belüli és kívüli (mind vevői, mind alvállalkozói) szerződések és teljesítések kezelése, amivel pontos képet kaphatunk arról, hogy mikor kinek esedékes egy-egy kifizetés, illetve mikor kitől várunk bevételt.
A rEVOLUTION speciális megoldását használja például az építőiparban 2003 óta tevékenykedő Narva Építő Kft, a Narva cégcsoport tagja. A cég elmúlt három évben felmutatott növekedése indokolttá tette, hogy olyan vállalatirányítási rendszert vezessenek be, amely átláthatóbbá teszi a cég működését, és amelyben olyan speciális funkciók találhatóak, amelyek megfelelnek a modern iparági kihívásoknak.
